Banánköztársaság
Elon Musk a Marvel X-Men sorozatának főgonoszához hasonlította Soros Györgyöt
Ahogy Elon Musk soros Györgyről beszél az az antiszemitizmus nyelve, amely a nagyhatalmú zsidó szereplőket a társadalmi és politikai rossz megtestesítőivé teszi.
Ahogy Elon Musk Soros Györgyről beszél az az antiszemitizmus nyelve, amely a nagyhatalmú zsidó szereplőket a társadalmi és politikai rossz megtestesítőivé teszi, foglalható össze az amerikai sajtó és közélet rasszizmusra érzékeny részének felháborodása a világ leggazdagabb emberének megszólalása után.
Soros a főgonosz
„Soros György Magnetóra emlékeztet”
Véleményével Musk olyan személyekkel mellé lépett be egy „klubba” , mint például, Trump, Putyin, vagy, hogy közelebbi példát említsünk, a részben Soros pénzen tanult Orbán Viktor.
Sorosról köztudott, hogy Ő a világ egyik leggazdagabb embere, filantrópja, és persze nem mellesleg az amerikai Demokrata párt egyik fő támogatója, adományozója.
Minden féle rasszizmusra, így az antiszemitizmusra is különösen érzékeny társadalmi csoportok, szinte azonnal felemelték hangjukat a pénzember kettős beszéde után, hiszen Musk nem mondja ki mire gondol amikor a főgonoszt emlegeti, de az amerikai közvélemény az idők folyamán már hozzá szokott a burkolt rasszista beszédhez, így azonnal hangot adott felháborodásának.
Nem akarják elfogadni, hogy sokan igyekeznek a köz és üzleti élet nagy hatalmú zsidó szereplőit a társadalmi és politikai rossz megtestesítőivé tenni, Ahelyett, hogy ugyanolyan emberekként kezelnék a zsidókat is mint másokat, akik esendőek és gyakran tévednek, hiszen ezért emberek. Az a gondolkodásmód viszont amely baljós emberfeletti gonosszá formálja őket, akik szándékosan ráerőltetik rosszindulatú terveiket a tömegekre ostoba és kártékony. Az elmúlt években Soros volt ennek a bánásmódnak a célpontja, de minden olyan más zsidó vagy zsidó intézmény is , amelyik felhalmozza a vagyont vagy a státuszt, célkeresztbe kerülhet, lásd a a Rothschildok vagy Izrael állam.
Musk nem tágít
A Twitter tulajdonosa a véleményét követő társadalmi felháborodás után sem tágít és úgy reagált, nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatja, úgy fogalmazott, hogy
„Soros gyűlöli az emberiséget”, és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása.
Ezzel kapcsolatban a CNBC-nek azt mondta az üzletember, hogy ha pénzvesztés lesz kijelentésének következmény, legyen.
A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, civil aktivista. A szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Orbán: „megvédtünk mindent, amit elértünk (…) ennyit tudok vállalni – ha ez elég győzünk, ha nem elég, akkor is” – Árad az MCC!
- SMS-horoszkóp vasárnapra
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta, a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?