Kerítésen túl
Elszámoltatja az állami pénzek felhasználásáról elődjét a lengyel kormány – Szóba jött Magyaroroszág is
Eddig 62 személy ellen fogalmaztak meg gyanút az előző lengyel kormány elszámoltatása keretében folytatott, az állami pénzek szabálytalan felhasználásával összefüggő vizsgálatok során – közölte pénteki varsói sajtóértekezletén Donald Tusk kormányfő.
Tárcaközi együttműködés
A sajtókonferencián az igazságügyi, a pénzügyi és a belügyminiszter egy tárcaközi megállapodást írt alá „a jogellenesen elköltött kincstári vagyon biztosítása és visszaszerzése érdekében” folytatandó tárcaközi együttműködésről. Tusk szerint a kezdeményezés célja a pénzáramlás kivizsgálása az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány idején. A kormányfő „zárt rendszernek” nevezte azt a mechanizmust, amelynek segítségével szerinte a PiS közpénzeket és közigazgatási intézményeket használt fel a tavaly őszi parlamenti választások előtt.
Mennyi az annyi?
A „gyanút keltő”, vagyis átvizsgálásra szoruló összeg Tusk szerint 100 milliárd zlotyt (9 ezer milliárd forint) tehet ki, ebből – mint a kormányfő elmondta – 3,2 milliárd zlotyt (293 milliárd forint) az illetékes hatóságok már
„pontosan körül is írta, és …. hatékonyan vissza fogják követelni ezeket az összegeket”.
Az elszámoltatás keretében eddig 62 személy ellen fogalmaztak meg gyanút, és 149 ügyészségi bejelentést tettek – mondta el Tusk.
Példaértékű
„Ez először fordul elő Lengyelország történetében, nemcsak 1989 után, hogy ennyire hatékonyan elszámoltassák azokat a tisztségviselőket, akik a választások nyomán kénytelenek voltak átadni a hatalmat”
– fogalmazott Tusk.
Reagált az előző kormányfő is
Konkrét visszaélési ügyek ismertetését a kormányfő a következő hetekre ígérte. Tusk nyilatkozatára reagálva Mateusz Morawiecki volt kormányfő az X-en azt írta: a miniszterelnök által említett
„zárt rendszer ma uralkodik Lengyelországban, annak főnöke pedig egyetlen célból hazudik: hogy tönkretegye a legnagyobb lengyel ellenzéki pártot”.
Kampánypénzek
A lengyel országos választási bizottság (PKW) július végén augusztus 29-re halasztotta a PiS tavalyi választási kampánya finanszírozásáról szóló jelentés megvitatását, miközben több tömörülés, köztük a kormánykoalíciós pártok beszámolóját már elfogadták. A jelentés elutasítása esetén az érintett párt a megnyert parlamenti mandátumok után járó állami támogatás akár 75 százalékát is elveszítheti.
Szóba jött Magyarország is
Tuskot a sajtókonferencián arról is kérdezték, hogy kizárhatják-e Magyarországot a schengeni övezetből az orosz és a fehérorosz állampolgárokat érintő vízumkorlátozások enyhítése miatt. A kizárás a schengeni övezetből
„igazából az Európai Unióból való kizárás előkészítése, itt ezért óvatos lennék”
– válaszolta Tusk. Elismerte: még nem ismeri a magyar döntés részleteit, de
„első ránézésre úgy tűnik, hogy megsértették az európai jogot és a schengeni államok biztonságát érintő kockázatokról szóló előírásokat”.
A lengyel kormány feje hozzátette ugyanakkor: Magyarország nem az egyetlen állam, amely vízumokat ad ki fehéroroszoknak és oroszoknak.
Magyar Péter rárepült a hírre
„Oligarchák, NER bűnözők! Vigyázó szemetek Varsóra vessétek!”
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is