Kerítésen innen
Elvehetik Ádertől főparancsnoki tisztségét
Az alkotmányrevízió elérné a köztársasági elnököt is. A Népszava szerint az Orbán Viktor által egy hete az állami rádióban belengetett „alkotmányrevízió” hátterében egyrészt az áll, hogy a kormány elégedetlen a bíróságok működésével.
A lapnak egy magas rangú fideszes azt mondta, a bíróságok sokszor korruptak,
ítéleteket lehet megvásárolni.
Az alkotmányrevízió érintheti Áder János államfő jogköreit
Ennek egyik oka az önigazgatás rendszerében keresendő – tette hozzá. A névtelen forrás szerint abban nincs semmi, hogy Országos Bírói Tanácstól (OBT) elvennék a közigazgatási bíróságokat, a franciáknál is az igazságügy-miniszter felügyeli a bírók működését,
mégsem mondja senki, hogy az egy diktatórikus megoldás lenne.
Az alkotmányrevízió érintheti Áder János államfő jogköreit is, elvehetik a honvédség főparancsnoki tisztségét.
Fölösleges párhuzamosság
Ez a civil kontroll jelképe, de a fideszes politikus szerint a honvédség irányításában fölösleges párhuzamosságot jelent. Ugyanakkor egy másik ügyben bővülne Áder János hatásköre. Most a kegyelmi kérvényeket az igazságügyi miniszter terjeszti fel, az államfő elbírálja, a miniszter jóváhagyja. Utóbbi megszűnhet a revízióval, az államfő döntését a miniszter már nem bírálhatja felül.
Kihagyták a parlamenti ellenzéket – a döntéshez elég a kétharmad
A revíziót a kormány által megbízhatónak tartott jogászok készítik majd elő. A munkába az ellenzéket azért nem vonják be, mert
a kétharmad éppen elég erős felhatalmazás,
és a fideszes politikus szerint úgyis csak
abban versenyeznének, ki tud erősebben ellentmondani bármilyen javaslatuknak.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője egykori államfő „elküldte gyufáért” Donald Trtump elnököt, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….