Connect with us

Ez a nap

Emberi jogi díjat kapott Soros György

Megosztás

A díjjal járó 10 ezer eurót Soros György felajánlotta az Igazgyöngy Alapítványnak.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy csütörtökön a düsseldorfi Tonhalle koncertteremben vettek részt egy díjátadó ünnepségen, melyhez Fischer Ádám vezényletével egy koncert is kapcsolódott.

Mint írta, a város filharmonikusai által alapított díjat minden évben egy olyan szervezetnek vagy személynek ítélik oda, aki kiemelkedően sokat tesz az emberi jogokért.

Forrás: Facebook

„Az idén ezt a díjat Soros György kapta. A vele járó 10 ezer eurót (3 millió forintot) Soros György az Igazgyöngynek ajánlotta fel. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy a világon annyi civil szervezet közül ránk esett a választása” – fogalmazott L. Ritók Nóra.

Hozzátette, ezt a támogatást is a gyermekszegénység elleni küzdelemhez használják fel.

Azt már mi tesszük hozzá, kissé aggódva: vajon mit szól majd ehhez a kormánypropaganda?

(Forrás: 24.hu, Facebook)

Kapcsolódó:

Muszáj megtenni! L. Ritók Nóra exkluzív interjúja a Városi Kurírnak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük