Connect with us

Sport

Erling Haaland duplázott Sevillában

Megosztás

Erling Haaland, a Manchester City csatára példa nélküli sebességgel termeli a gólokat a Bajnokok Ligájában.

Haaland
Megosztás

Erling Haaland, a Manchester City csatára példa nélküli sebességgel termeli a gólokat a Bajnokok Ligájában.

A norvég csatár eddigi húsz meccsén 25-ször volt eredményes

Írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) összegzésében, amelyet a BL keddi csoportkörös nyitánya után tett közzé.

Az angolokhoz a nyáron a Dortmundtól érkezett, 22 esztendős norvég csatár a keddi sevillai vendégszereplés alkalmával a City 4-0-s győzelméből két góllal vette ki a részét. A BL-ben a támadó harmadszor játszott a Sevilla ellen, s összesen már hat találatot jegyez a spanyol együttessel szemben.

Erling Haaland a Premier League idei szezonjában egymás után triplázott, előbb a Crystal Palaca, majd a Nottingham Forest ellen szerzett három-három gólt. A Bajnokok Ligájában még a Borussia Dortmund sszíneiben duplázott a Besiktas ellen.

Ami a 25 gólos össztermését illeti, az IFFHS megjegyezte, hogy a Bajnokok Ligája eredményességi örökranglistáját 140 góllal vezető, 37 éves Cristiano Ronaldo első húsz BL-fellépésén egyszer sem vette be az ellenfelek kapuját.

Julen Lopeteguinek, a Sevilla edzőjének a keddi volt „holtversenyben” a legsúlyosabb hazai veresége 19 éves edzői pályafutása során, miután a Chelsea-vel szemben szintén 4-0-ra maradt alul 2020. december 2-án.

A Paris Saint-Germain világbajnok francia csatára, a vendég Juventus ellen (2-1) duplázó Kylian Mbappé azzal került fel az IFFHS mostani listájára, hogy ötödször volt eredményes BL-meccsen már az első öt percben. Nálánál többször – hat alkalommal – csak mostani párizsi csapattársa, Lionel Messi talált be öt percen belül, még az FC Barcelona klubszíneiben. Messi, aki ezúttal nem szerzett gólt, a 19. szezonját kezdte meg a Bajnokok Ligájában, nálánál csak a spanyol Iker Casillas kapusnak van több BL-idénye (20).

A szintén 19 szezont számláló Cristiano Ronaldo ezúttal nem javíthat ezen a mutatón, mivel angol csapata, a Manchester United most nem BL-résztvevő.

Luka Modric 100. Bajnokok Ligája-mérkőzését játszotta a Real Madridban, amely – többek között a horvát vb-ezüstérmes góljával – 3-0-ra nyert a Celtic Glasgow otthonában.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló

E csoport:

Red Bull Salzburg – AC Milan 1-1 (1-1)
Gól:
 Okafor (28.), illetve Saelemaekers (40.)

Dinamo Zagreb – Chelsea 1-0 (1-0)
Gól: Orsic (13.)

F csoport:

Celtic Glasgow – Real Madrid 0-3 (0-0)
Gól: Vinicius Jr. (56.), Modric (60.), Hazard (77.)

RB Leipzig – Sahtar Donyeck 1-4 (0-1)
Gól: Simakan (57.), illetve Sved (16., 59.), Mudrik (76.), Traore (85.)

G csoport:

Sevilla – Manchester City 0-4 (0-1)
Gól: Haaland (20., 67.), Foden (58.), Dias (92.)

Borussia Dortmund (német)-FC Köbenhavn (dán) 3-0 (2-0)
Gól: Reus (35.), Guerreiro (42.), Bellingham (83.)

H csoport:

Paris Saint-Germain – Juventus 2-1 (2-0)
Gól: Mbappé (5., 22.), illetve McKennie (53.)

Benfica – Makkabi Haifa 2-0 (0-0)
Gól: Rafa Silva (50.), Grimaldo (54.)

Forrás: M4 Sport / MTI

Sallai Rolandnak eltört az arccsontja

Szerző