Connect with us

Kerítésen innen

… és Magyar Péternek szerdán is sikerült olyan mondania, ami a híreink közé kívánkozik

Magyar Péterik
Megosztás

Július 1-jével ismét emelkedtek a miniszteri fizetések. Az eddig ötmillió forintot kereső Lantos Csaba és Nagy Márton fizetése 27 százalékkal, 6,3 millió forint fölé nőtt, a többi miniszternek be kellett érnie a tavalyi átlagbéremeléshez illeszkedő 14 százaléknyi növekedéssel és bő 3,5 milliós járandósággal. Magyar Péter érdekeset ígért….

Orbán Viktor havi jövedelme meghaladja a 6,5 millió forintot

A miniszteri fizetések alakulásáról ezúttal is közérdekű adatigénylésben érdeklődtünk még július elején a Miniszterelnöki Kabinet- és Kormányirodánál, az egyszerű adatsor kiadására rendelkezésre álló 15 napos határidőt azonban meghosszabbították, majd annak lejárta előtt végül (visszadátumozva) közzétették az adatokat a kormányzati honlapon – ezt a minden eleganciát nélkülöző megoldást nem először süti el a kormányzat ebben az ügyben – írta a 24.hu.

Magyar Péternek sem kellett több…

A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán jelentkezett a fenti hírrel kapcsolatban:

„A TISZA párt a tanárok fizetéséhez köti a miniszterek és a miniszterelnök fizetését.

Mai hír, hogy a miniszterelnök 27%-kal megemelte egyes miniszterek fizetését. Van olyan miniszter, aki már 6,3 millió forintot keres. A miniszterelnök pedig mostantól (legálisan) 6,5 millió forintot visz haza havonta.

A TISZA Párt vérlázítónak és pofátlannak tartja, hogy miközben 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt és egyre többeknek okoz gondot a napi megélhetés, aközben az eddig is 5 millió forintot kereső – egyébként milliárdos – miniszterek fizetését 27 %-kal emelték és a miniszterelnök pedig az átlagbérhez viszonyítva a legjobban fizetett kormányfővé vált az Európai Unióban.

Ha a TISZA Párt felhatalmazást kap kormányalakításra, akkor a miniszterek és a miniszterelnök fizetését a tanári bértáblához kötjük.

A miniszterelnök fizetése nem haladhatja meg az I. besorolású pedagógus minimum fizetésének (538.000,- Ft) hatszorosát, a minisztereké pedig a négyszeresét. Az egyéb állami tisztviselők és cégvezetők fizetése pedig nem haladhatja majd meg a miniszterelnök fizetését.

A TISZA Párt

európai parlamenti képviselői minden hónapban félmillió forintot jótékonysági célra ajánlanak fel a fizetésükből. Jómagam pedig a fizetésem felét.”

Kapcsolódó

Háttér

Három tárcavezető, Csák János kulturális és innovációs, Lantos Csaba energiaügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter volt jogosult 5 millió forintos fizetésre, ez az összeg most

6 millió 362 ezer forintra gyarapodott.

Viszont már csak két miniszter kapja a kiemelt díjazást, az új kulturális miniszternek, Hankó Balázsnak be kell érnie a 3,5 milliós illetménnyel. Ez annyiban érhető, hogy államtitkárként 2 millió 321 ezer forintot keresett, onnan lépett elő miniszterré Csák júniusi lemondását követően, és amíg elődje számos nagy gazdasági társaság vezetőjeként dolgozott korábban (volt a Mol-csoport és a T-Mobile Magyarország elnöke is), az egyébként gyógyszerész végzettségű Hankó ilyen piaci múlttal nem dicsekedhet.

A 6,3 milliós kiemelt miniszteri bér – az eddig 4 millió 178 ezer forintot kereső – Orbán Viktor júliustól immáron 4 millió 771 ezer forintos miniszterelnöki fizetését is meghaladja – bár valójában a kormányfő keres többet, mert az 1 millió 767 ezer forintos képviselői tiszteletdíjra is jogosult, míg a legjobban kereső miniszterei vele ellentétben nem országgyűlési képviselők. A miniszterelnök jövedelme így tehát az eddig valószínűsítettnél is több,

havi bruttó 6 millió 539 ezer forint júliustól.

Nőttek az államtitkári fizetések is: az eddigi 2 millió 321 ezer forintról 2 millió 651 ezerre – ez 14 százalékos emelésnek felel meg, ahogy az alap miniszteri fizetés is ennyivel emelkedett.

Az eddig az ötmilliós fizetési kategóriában lévő miniszterek viszont 27 százalékos emelésnek örülhettek

– csak találgathatunk, hogy azért, mert náluk tavaly nem volt béremelés, miközben a „mezei” miniszterek járandóságát 17,5 százalékkal növelték. Bár az ötmillió forintos bérplafon csak az állami cégvezetőkre vonatkozik (és ha több állást vállalnak, náluk is megkerülhető), a politikai vezetőkre nem, eddig úgy tűnt, hogy a kormányfő a miniszterek esetében sem akarja átlépni ezt a lélektani határt.

Ez azonban már nincs így, ami azzal jár, hogy Lantos és Nagy Márton évi bruttó 76 millió forintot kereshet az Orbán-kormány tagjaként

-írta a 24.hu.

Csak úgy….

Gyurcsány Ferenc sem ment el szó nélkül az extra közszolga-béremelés mellett. Közösségi oldalán posztolt:

„Béremelést! Na, kinek emelte a bérét a kormányfő? A szociális munkásoknak? Nem! A bíróknak? Nem! A rendőröknek? Nem! A tanároknak! Nem! Hanem kinek?

Önmagának.

Hogy a nyári villám fénye világítsa meg az elméjét, és a reggeli harmat suvickolja tisztára az erkölcsét!

Emlékeznek, hogy én mennyiért végeztem a dolgomat? 1 forintért.

Valójában annyiért se, mert többet adtam fontos emberi dolgokra, mint amennyi a miniszterelnöki fizetésem volt. Ez az ország megszakadhat a gürcölésben, az infláció megeheti a fizetésedet, a kormányfőt ez nem érdekli. Neki legyen jó. Meg az övéinek. Nem kellene már elzavarni a csudába?”

Szerző