Kerítésen túl
EU-tisztújítás – Manfred Weber továbbra is magának követeli az EB-elnöki tisztségét
Manfred Weber fenntartja, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredménye alapján neki – mint az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének – kell megkapnia az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét. A politikus erről egy vendégkommentárban írt a Die Welt című konzervatív német lap szerdai számában.
Csúcsjelölti elv
Manfred Weber írásában az EP képviselőihez fordult, ösztönözve őket arra, hogy álljanak ki az úgynevezett csúcsjelölti elv mellett, amely szerint a parlamentben annak a pártcsaládnak az EP-kampányban indított csúcsjelöltjét kell megválasztani EB-elnöknek, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte az EP-választáson.
Kiemelte, hogy az EP-választás óta a „romboló”, valaminek a megakadályozására törekvő erők érvényesülnek, és nyomuk sincs a „konstruktív megközelítéseknek és javaslatoknak”, amelyek elfogadhatóak lehetnének az EP-nek.
Az uniós tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács egyes tagjai „egyszerűen le akarják söpörni az asztalról” a csúcsjelölti elvet, amelynek következtében „lényegtelenné válna a választási eredmény, és egyszer csak semmi szerepe nem lenne annak, hogy masszívan emelkedett a választási részvételi arány”.
Az EPP alkotja a legerősebb frakciót
Ezzel a háttérbe szorulna az átláthatóság és a demokrácia, és ismét a „hátsó szobákban”, a nyilvánosság elől elzárkózva hozott döntések határoznák meg az EU folyamatait, ami csalódottságot okozna a választók körében, súlyos károkat okozna az „európai demokráciának” és az egész EU-nak. Mindez a radikálisok malmára hajtaná a vizet, és így „győztessé válnának az EP-választás vesztesei” – fejtette ki Manfred Weber.
Mint írta, a májusban tartott EP-választás eredményének három üzenete van, először is az, hogy az EPP alkotja „messze a legerősebb frakciót”, és a tagállamok több mint felében az első számú erő, ez pedig „feladat és legitimáció pártcsaládomnak és nekem mint jelöltnek az EB-elnökségre”.
A második üzenet az, hogy az európaiak nagy többsége elutasítja a jobboldali és baloldali radikálisokat, a harmadik pedig az, hogy a választók körében erőteljes a vágyakozás egy jobb, polgárközelibb és hatékonyabb EU felé mutató változásra – írta Manfred Weber.
Demokratikusabbá kell tenni az uniót
Kifejtette, hogy a csúcsjelölti elv ugyan „biztosan nem tökéletes, de messze az eddigi legjobb ötlet az EU demokratizálására”, Európának pedig csak akkor lehet „jó jövője”, ha sikerül demokratikusabbá tenni. A folyamat kudarca komoly fenyegetést jelenthet az egész EU-ra, hiszen az emberek bele akarnak szólni az ügyekbe, és részt akarnak venni alakításukban, és „nem fogadják már el, ha a nyilvánosságon kívül és a részvételük nélkül hoznak meg döntéseket – húzta alá a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága