Connect with us

Blogbazár

Czeglédy Csaba: a bíróság a költségvetési csalási ügyet elkülönítette saját magától

czegledy
Megosztás

Megvan már az ítélet Szegeden. Tegnap a Szegedi Törvényszék törvénytelenül előre elkülönítette az ügyészség nyomására egyezséget kötő vádlottak ügyét a nevemmel fémjelzett büntetőügytől csak azért, hogy ma törvénytelenül ítéletet hozhasson ellenük.

Igen, a bíróság a költségvetési csalási ügyet elkülönítette saját magától. A törvényszék csak azért, hogy hat vagy hét vádlottal kevesebb legyen, jogerősen el akarja ítélni ma őket két lábbal tiporva a törvényt.

Nem az igazság felderítése érdekli őket,

hanem a saját dolguk megkönnyítése és az ügyészség kiszolgálása. Mivel az elkülönítésről – törvényi felhatalmazás nélkül – tegnap előre határoztak, így az érintettek meghallgatása nélkül már el is döntötték, hogy ma elfogadják az egyezségüket, nem ellenőrzik érdemben, hogy őszinte-e a vádlottak szándéka. Minden körülményt alaposan vizsgálniuk kellene, hogy támasztható-e észszerű kétely a beismerő vallomásaikkal szemben. Az eljárás ezért (is) tisztességtelen.

Arról nem is beszélve,

hogy három bíróból kettő a törvény erejénél fogva kizárt az ügyből, így el sem járhatnának. A terheltek fenyegetése, presszionálása később derülne csak ki igazán, ennek ellenére már ma, tárgyalás nélkül akarnak ítéletet hozni ellenük, ráadásul még az ügyvédek felét is kizárják az ülésről, csak hogy meg ne szólalhassanak.

Az egyezségkötéssel fegyvert adott a jogalkotó, azaz a Fidesz a saját népügyészei kezébe, a bíróság pedig asszisztál a jogtipráshoz.

A helyzet megoldása viszont mindennél egyszerűbb: aki nem érzi magát bűnösnek, ne vallja magát bűnösnek, főleg ne kényszer és fenyegetés hatására. Küzdjön mindenki az igazáért!

Kivételesen érdemes elolvasni a Magyar Hírlap cikkét.

Frissítés!

A négy napos előkészítő ülésen tehát három vádlottat jogerősen bűnösnek mondott ki a bíróság, egyiküknek három munkanap áll rendelkezésre, hogy meggondolja magát, de lényegében már ő is elismerte a bűnösségét. A per szeptemberben előkészítő üléssel folytatódik, akkor kiderül, hogy hányan kötnek egyezséget, tehát vallják magukat bűnösnek. Az érdemi tárgyalás ezt követően, legelőbb decemberben kezdődhet el, akkor feltehetően, hacsak újabb fordulat nem következik be, már Czeglédy Csaba, fővádlott jelenlétével.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük