Kiemelt hírek
EU-tisztújítás: Weber ment a levesbe – Örömtánc a Fideszben?
Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke – erről állapodtak meg a Die Welt című német konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői helyi idő szerint péntek délután.

Merkel is rábólintott
A lap úgy tudja, hogy a megbeszéléseket Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vezette, és az európai pártcsaládok vezetőivel is egyeztették a döntést, amelyet végül Angela Merkel német kancellár is elfogadott.
A lap egy jól értesült forrásra hivatkozva arról számol be, hogy az EU-tagállamok vezetői és az Európai Parlament (EP) vezető képviselői a következő két napban fognak egyeztetni arról, hogy a szociáldemokraták csúcsjelöltjét, a holland Frans Timmermanst jelöljék a bizottság élére vagy a néppártból nevezzenek meg másik jelöltet.
A hármak:
A Die Welt szerint utóbbi esetben három ember neve vissza-visszatér az egyeztetéseken. A francia Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, korábbi belső piaci biztos, a bolgár Krisztalina Georgieva, aki jelenleg a Világbankot vezeti, korábban pedig a brüsszeli testület alelnöke volt, valamint Andrej Plenkovic horvát kormányfő lehet esélyes arra, hogy az Európai Bizottság élére kerüljön.
Vasárnap rendkívüli uniós csúcs Brüsszelben
Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére, a pártcsaládok először a 2014-es uniós tisztújítás előtt – a folyamat demokratizálására hivatkozva – megnevezték csúcsjelöltjeiket, azzal a deklarált céllal, hogy annak a pártcsaládnak a jelöltje kapja meg a bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak.
2014-ben az állam-, illetve kormányfők végül többségi szavazással, magyar és brit ellenvetéssel úgy döntöttek, hogy a néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.
(Forrás: MTI)
A V4-ek és Magyarország
A visegrádi négyek miniszterelnökei pénteki prágai egyeztetésükön megállapodtak, hogy csak olyan jelölteket tudnak elfogadni az Európai Unió (EU) vezetői pozícióira, akik megértik Közép-Európa problémáit is, képesek azonosulni a szempontjaival, közölte Kovács Zoltán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Kovács Zoltán azt mondta: a kormányfők a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben.
A V4-ek megerősítették egységüket, azokat az elvi alapokat, amelyekhez ragaszkodnak. Idetartozik a migráció megállítása, a nemzetek Európájának koncepciója, valamint hogy a keresztény kultúra az EU alapja.
Ebből kiindulva nem elfogadhatók „az úgynevezett csúcsjelöltek” – hangoztatta.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!