Kerítésen túl
Európai Covid-egységet Kínával szemben
Egyre több európai politikus sürgeti, hogy legalább a repülőtereken szigorítsanak a Kínával szemben: a kontinens és az országok lakosainak védelme érdekében legalább teszteljenek!
Egyre több európai politikus sürgeti, hogy legalább a repülőtereken szigorítsanak a Kínával szemben: a kontinens és az országok lakosainak védelme érdekében legalább teszteljenek!
Járványhullám
A Kínában jelenleg tapasztalható koronavírus-járványhullámra tekintettel a német egészségügyi tisztviselők azt követelik, hogy Európai szinten, kötelező jelleggel teszteljék az ázsiai országból az EU területére érkezett személyeket. Johannes Nießen, a közegészségügyi szolgálat szövetségi orvosszövetségének elnöke a Funke Mediengruppe lapjainak nyilatkozva elmondta, hogy a vírus robbanásszerű terjedése esetén, amit most Kínában lehet tapasztalni, számolni kell a vírus mutációjának lehetőségével. Ebben a helyzetben
„Európa-szerte egységes védelmi koncepcióra van szükség”. (…) Az EU-ba való belépéskor minden Kínából érkező utazót gyorsteszttel kellene megvizsgálni”
– tette hozzá. Mint fogalmazott, az előírást ki kell terjeszteni nem csak a turistákra, hanem azokra is, akik üzleti útra érkeznek Európába. Rámutatott, a pozitív teszteredményt PCR-vizsgálatnak kell követnie. A fertőzötteket pedig mindenképpen karanténba kell helyezni.
Egyenlőre nincs közös döntés
Az Európai Unió egyelőre még nem döntött a közös uniós álláspontról. Sztella Kiriakídisz, az EU egészségügyi biztosa csupán arra szólította fel az államokat, hogy vizsgálják felül a vírus ellenőrzésére irányuló nemzeti intézkedéseiket, és szükség esetén fokozzák azokat. Több európai ország, köztük Franciaország, Olaszország és Spanyolország, időközben beutazási korlátozásokat vezetett be a Kínából érkező utazókkal szemben, vagy kilátásba helyezte, hogy ezt megteszi. Franciaországban a jövőben kötelező lesz az érkezés utáni PCR-vizsgálat is- írta a Népszava.
A belga módszer
Érdekes módszert választott Belgium a kínaiak vizsgálatára. Az ország nem a turistákat teszteli, hanem a Kínából érkező repülőgépek szennyvizét.
„Ellenőrizzük, hogy a Kínából kapott adatok pontosak-e”
– mondta Steven Van Gucht, a Sciensano nemzeti közegészségügyi intézet munkatársa a Reutersnek – ugyancsak a Népszava szerint. Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a Covid-fertőzött utasok egy része esetleg nem használja a WC-t a járat során, ezért az új intézkedés
„nem az emberek nyomon követésére irányul, hanem arra, hogy nyomon kövessük, mi történik Kínában”.
Frank Vandenbroucke belga egészségügyi miniszter szintén úgy vélte, a Kínából érkezettekkel kapcsolatban az egész Európai Unióra kiterjedő politikára van szükség. A pekingi kormány élesen bírálta a koronavírus-teszteket elrendelő államokat és ellenintézkedéseket jelentett be. A korlátozások „elfogadhatatlanok” és „diszkriminatívak”
– jelentette ki Mao Ning, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.
Normálisak ezek?
“Normálisak ezek most szűntetik meg az állami koronavírus oldalt?
-írja egy olvasónk majd így folytatta:
tudom, persze, hogy tudom, hogy a koronavicrus.gov.hu oldalon sem mindig a valóságot olvashattam mert azt is átjárta a hamis kormányzati propaganda, de legalább pl a szennyvíz telítettségi adatok pontosaknak tűntek, és igy egy kevés odafigyeléssel lehetett valami propagandamentes következtetést is levonni. Erre tessék ennek is vége…”
Szerző
Friss
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul