Parlamenti ülés első kézből! – Ez a mi valóságunk. Egy szürreális, beteg, halódó, despota világ

Elébb azt hittem, etetési idő van. Tudják, ahogy hajtják a marhákat a legelőn a vályúhoz – és mielőtt a tisztelt papagájkórus elkezdené a vircsaftot, az üvöltözést, hogy ilyet nem mondunk a tisztelt narancsszín képviselőkre, tudom. Nem is mondok.

Mert ugye, a tisztelet! Az kijár. Az ki!

Még akkor is, ha nem. – mert olyan a filing. Általában csendesen peregnek amúgy az órák a Tisztelt Házban, ahol persze agyonnyom a történelem, meg az intézmény profizmusa, ami kiszolgálja azt, de megdöbbent a patkón belüli hangulat. Boldog képviselő úr két fülében rendszeresen hercig fehér fülhallgató, gondolom, misét hallgat, vagy az egyszeregyet memorizálja, tudom is én? De az hótziher, hogy mindezt lehunyt szemekkel, felhős mélabúval a homlokán, áhítatos képpel műveli. De miért? MIÉRT NEM OTTHON?

Amúgy üresek a kormánypárti padok,

néha jön-megy valaki unottan, szelficske, kávécska, hogy vagy Bélám? Gyerekek? Jacht rendben? Disznók esznek rendesen Lali? A kirendelt államtitkárok az ellenzéki felszólalásokra nyomják a tíz éve eemútnyóc’ évet, Gyurcsányt, meg a migrácsokat rutinból. Meg hogy most milyen jó. Lehet anyámat kéne megkérdezzék, mennyire is jó, mert nem kapott időpontot szemészetre, csak augusztusra. Azt is harmadik nekifutásra, mert elébb arra kellett várnia két hónapot, hogy felhívhassa azt, aki majd röhögve, fél évre ad neki időpontot. A mami most nem boldog. Csak jelzem, tisztelt államtitkár elvtársak, nagyon nem! Ezért, ha lehet, kerüljék anyámat, mert az esetleges találkának jó vége nem lesz! Tuti, hogy nagyon ékes szavakkal mondaná el nekik, mennyire is jó nyugdíjasnak, betegnek, zsellérnek lenni ebbe retkes diktatúrában.

Láthatólag az államtitkárok unják amúgy magukat kis sportzakójukban

(valaki árulja már el nekem, ez valami egyenvédőruha rajtuk, vagy ugyanabból a Gucci mintaboltból öltöznek mind? Én nemtom, még új vagyok itt.) amit kínos precizitással gombolnak mindig össze, mikor felállnak anyázni minket, az ellenzéket. Bennem meg négykézláb áll minden az idegtől, hogy az tutkó, most szakad le róluk a gúnya, de legalább a gomb, annyira szorítós a lajbi rajtuk. Néha azért sorosoznak is, talán rutinból, a régi reflexek, vagy mi, bár azt feltűnően ritkán. Szóval semmi extra, egészen addig, míg azt nem látom, hogy egyre több, felettébb fontoskodó narancsos oldalog be a patkóba, gyűlik a tömeg, az egész kezd olyan parlament jelleget ölteni. A vége meg egyenesen rohan. Mi van itt? Kérdeztem is, a mellettem ülő Lacitól.

Mi a pikli van?

Csoportos koronaoltás, vagy etetés lesz, vagy mi van, hogy Fideszék hirtelen megtalálták, hol dolgoznak? De Laci régi motoros. Mondta is, vállát vonogatva, csak figyeljek, mert nagy buli lesz, akkor zsibong a slepp ennyire. És valóban. Szolgák gyülevész gyűrűjében….ja nem! A frakció az….a Kedves Vezető érkezik igen morcosan. Mi baja lehet? Elromlott tán a repcsi, valamelyik bámész katona leette a bőr kanapét, a nemkormányzati-kormányzati technikában, vagy mi van? Államtitkárok hátra, miniszterek a helyükre, Rogán látott már jobb napokat is – mondjuk ránézésre elég régen lehetett nála ilyen – Semjén aléltan vigyorog, áhítattal csügg gazdája minden szaván. A pacalhuszár késik. A hátán gőzölgő zakójában próbál beoldalogni a padba, bár méretéből adódóan elég reménytelen egy vállalkozás. A főnök(e) megrovó szeme rajta. Ezért elébb integet, mosolyogni próbál – hátborzongató a látvány, normális országban ez legalább 18-as karika – majd fáradtan, de inkább riadtan bólogat kenyéradó gazdájának, vegye már észre, ő is itt van. Csúcsot javíthatott a parlament 17-es kapujától százas sprintben, az ülésteremig, de ebből szőnyeg széle lesz, attól tartok. Kínos.

A Kedves Vezető papírból osztja az ellenzéket, a szervilis narancstömeg meg papír nélkül tapsikol

Mindig a kellő időben. Perfekt koreográfia. Lehet próbáltak is előtte, ki tudhatja. Végül is, ez a dolguk. CSAK EZ A DOLGUK. Nem tudom, a Kedves Vezető mit szed, de nem urbánus legenda, ez a hidegrázó valóság: valóban nincs olyan másodperce ittlétének, hogy ne mozogjon keze-lába, ne rángassa a széket maga alatt, vagy ne firkáljon csücsörítve az előtte heverő irathalmazra. Megdöbbentő! Majd lassan vége a színjátéknak: Fájront! A Kedves Vezető kivonul, mögötte a teljes slepp. Ennyi volt. Egy megfáradt, cinikus despota, akinek nincs egyetlen normális gondolata, mondata, válasza sem már, és az ő személyzete.
Lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, államtitkárok a helyükre, a tíz éve eemútnyóc’ év, Gyurcsány, meg a migrácsok.

Üdv Mordorföldön

Ez barátom, nem etetés. Ez a mi valóságunk. Egy szürreális, beteg, halódó, despota világ.