Banánköztársaság
Ez ám a szŰrreál! Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség
Kezd a járványügyi védekezés hasonlítani az Egri csillagokra, itt is van Dobó István (Orbán), Jumurdzsák (a koronavírus), Müller Cecília Bornemissza Gergelyként tüzes puffancsokkal lepi meg az ellent. Csak az a kérdés, a végén ki lesz az áruló, s milyen szerepet kap a végjátékban Vidnyánszky vagy Bayer Zsolt. Rab László szŰrreál összefoglalója a 37-es hétről.
Uborkás üveggel, fickósan nézem az M1-et
Szombat este volt, a surmunkák hímzett horgolással borított ablakom alatt csengellőztek, idill volt, béke, hersegett a fogam alatt a kertemben termett friss körte, a kutya a komposztláda környékén balhézott, valami kóbor sünit akart előkotorni. Látom ám, üzeni a Facebook, hogy a Maxielnök délután óta készülődik, eszkulzív interjút ad az M1-nek.
Nagyon veszélyes zóna, gondoltam, mikor úgy határoztam, hogy egy életem, egy halálom, megnézem. Nem szoktam ugyanis, ezt a csatornát rendes libernyákként messzire kerülöm, mert kiütést lehet kapni a híreitől. Nem csak attól betegszik meg az ember, amit mondanak, hanem attól is, ahogy mondják. Korszerűtlen ezeknek minden csíkjuk a képernyőn, minden megszólalójuk idegesítő, nincs már itt a közmédiában senki, akinek akár egy kötőszavára is kíváncsi lehetnék.
Miért itt nyomatod, Maxikám, e kőkorszaki tévén, kérdeztem magamban, és egy kovászos uborkás üvegbe nyakig merülten kezdtem bámulni a lánchídi kőleók felé. Abban bíztam, talán ők is nézik és hallgatják, mégiscsak ott vannak közel a karmelita könyvtárszobájához.
– Ha annyira szeretnéd, belefülelhetünk – mondta egyikük, és megígérte, ordítással ezúttal nem zavarja meg a legcoolabb tökösmagyarcsávó dumáját.
Múló rosszullét
A haditervnél éreztem az első szúrást szívtájékon, aztán jött az ellen és az ellenség, a tavaszi hullám, a mostani hullám, és az, hogy sokkal nyugodtabb, mert már tudja, kivel áll szemben. Azaz: ki az ellenség. Aztán pedig az, hogy egész álló nyáron egyfolytában csak fölkészült a kéknadrágos, barnacipős haverjaival, a 368 darab államtitkárral a jachtokon, biztos ott alakult ki benne ez a mérhetetlenül nagy coolság és nyugodtság. Az iskolák se lesznek bezárva, mondta, mert az életnek élnie kell, az ország szívverésének dobognia kell, és a többi, és a többi.
Nem volt vészes
Különben, azt hittem, középtájon majd beszorul a kezem az uborkás üvegbe, mire családom hívja a 112-t, és szégyenszemre szombat este, egy Orbán-beszéd kellős közepén flexszel kell levágni rólam a kultikus használati tárgyat. A legszebb az volt az egészben, ahogy a fejembe lett verve (rozsdás szeggel), hogy aszondja: a nép 1,8 milliós halmaza azt kérte tőle az inzultációs ívek postai visszaküldésével (ld. még XXI. század, infoháború stb), hogy ne zárja be az országot, hanem inkább hagyja nyitva, akár az uborkás üveget, legyen egy kis szellőzés, mert az életnek tovább kell élnie.
Cool. Ez a haditerv. Megüzente a nép, hogy mit kell tenni. Fasza kis nép, mondhatom, ha ennyire tudja. Ha a nép ilyen okos, talán éppen be is szállhatna helyetted kormányozni. Hátha jobban ki tudja találni, hogy mit kell tenni akkor, amikor nem 25, mint március 14-én, hanem közel ezer fertőzöttünk van. Már nem behurcolt, mint két hete makogtátok, hanem echte magyar koronás. Nemzethy. Ez már a mienk.
Séta kedvenc oroszlánommal
– Vágod? – mondtam a kőleónak, aki éppen azt kérdezte, mikor ordíthat már föl a Maxinak a karamellába (ez a karmelita lánchídi tájszólásban), hagyja már abba. – Ezer osztva 25-tel… negyvenszer annyi, mint tavasszal. Ezért mondta, hogy olyan nyugodt?
– Vágom, unom – vágott közbe az oroszlán –, de mindjárt el fogja mondani, hogy nálunk nincs annyi halott.
A következő pillanatban a Maxi tényleg arról kezdett beszélni, hogy nem a fertőzések száma a lényeg, az lófing, lesz az még több is, hanem a holtak száma. Arra kell figyelni. És mindenkit meg kell menteni. Mert a kormány azonnal ott terem, ha baj van.
Itt álltam fel. Kikapcsoltam az M1-et, most újabb fél éven át nem kell egyszer sem odakapcsolnom. Ünnepélyesen meghívtam a Leót egy sörre, közel voltunk a karamellához. A gonosz ellenzéki főváros által átépített Tabán parkba mentünk. Fölsétáltunk az állítólag 1686-ban, a török kiűzése emlékére ültetett törökeperfa mellett a dombtetőre (Saly Noémi mesélte, hogy talán húsz ilyen lehet az országban). Lehuppantunk Őze Lajos színész sziklája mellé (itt magolta a Tanú mondatait is, „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, „ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség”, „az élet nem egy habostorta”. Az oroszlánnak hamar megártott a sör, elterült az Őze emlékére ültetett páfrányfenyő (ginkgo biloba) mellett. Néztük a várost, élveztük, hogy ciripelnek a tücskök. Jókedvűen legyintgettünk.
Nyári gyűlölettábor fiataloknak
– Jónapot kívánok, jó számot hívtam?
– Igen, ez az Amnesty International. Tessék mondani, mit szeretne.
– A nyári gyűlölettáborba szeretnék menni, van-e még hely.
– Persze. Sok jó ember kis helyen is elfér.
– Mibe kerül ez nekem, tessék mondani?
– Ingyen van. Az a lényeg, hogy a végén, amikor majd visszamegy a színművészeti egyetemre, mert gondolom, onnan jelentkezik, felkészülten tudjon gyűlölni.
– Hát igen, ez a célom, valóban. Azt is meg tudnák mondani, hogy kit kell majd gyűlölnöm, amikor elkezdődik a tanév?
– Hogyne. Elsősorban Vidnyánszky Attilát, aztán esetleg a Magyar Nemzetet, az Origót, a trianonistákat, a Macivát…
– Maciva? Az meg mi?
– Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat.
– Értem, értem. De ezt a macivállalatot miért kellene gyűlölnöm?
– Sose lehet tudni. A Maciva nagyon gyűlöletes tud lenni, ha úgy adódik. Nálunk, az Amnestynél külön specializáció is felvehető a gyűlöletkurzuson. Hogyha egyszer a Maciva kezébe kerülne a magyar kultúra ügye, föl legyen vértezve ez ellen is. Táborunk várja a jelentkezését.
– Köszönöm szépen, hogy ilyen rendesek. Átgondolom, és küldöm a jelentkezésem.
Bayer Zsolt lakása
Adott egy interjút az Azonnalinak, és ott, interjúadás közben jutott eszébe, hogy egy ilyen rendes felsőbudai csávó azt is meg tudja mutatni – mondjuk ilyenre azért viszonylag ritkán van példa –, hogy feladja magát, és pontról pontra elmeséli, hogyan, milyen simlivel tudott hozzájutni a Budai Várban az önkormányzati lakáshoz. És megcsinálta. Följelentette magát. Fordulat a NER igazságvilágában. A publicista, akinek kenyere az erkölcs, nem élhet úgy, hogy folt esik a becsületén. Elmondta, mit csinált, hogyan csinálta, nincs rajta mit szépíteni. Ez történt, ne kerteljünk, megtettem, amit mindenki más is megtett.
Így esett meg a dolog
A kerületi polgármester, V. Naszályi Márta sem tudott mit tenni, az interjú tartalmának megismerése után azt jelentette be, hogy kénytelen eljárást kezdeményezni Bayer kolléga ellen, a törvénytelenségeket ugyanis nem tűrheti el. Így esett meg a dolog. Mondhatnánk most, hogy nem egyszer volt tehát Budán kutyavásár, de nem mondjuk. Inkább csak azzal engedjük el ezt a bájos történetet, hogy van úgy, amikor az ember akaratlanul elkottyintja magát. (A Maxinak is volt egy elszólása szombat este, a maszkviseletet be nem tartó boltosok büntetése helyett először tüntetést mondott, az agy hátsó szegletében mindig dolgozik valami mély, meghatározhatatlanul nagy összefüggés.)
Dolgoztam együtt Bayer Zsolttal a Népszabadságnál, de nem ittunk együtt. Jó újságíró volt, voltaképpen ma is az, mindig tudja, hova kell nyúlni, kit hogy kell ingerelni. Ahogy öregszik, elhatalmasodik ugyan rajta a modorosság, de ez másokat is fenyeget. Lakást szerezni ügyeskedve Pesten (oppardon, Budán) bevett dolog volt. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a vége. Valószínűleg semmi. Annak idején szlovák rendszámmal járt, mert jobban megérte. Beletették az újságba. Más baja nem lett abból se. Most se lesz belőle hajléktalan a Táltos utcában.
Ez volt a fertőzési csúcsok miatt a pofánverős 37-es, jöjjön a kijózanodás hete, a 38-as. Vigyázzunk magunkra, ezt üzenjük a Klubrádió frekvenciáját is behabzsolni készülő Maxi elnöknek, Belorusszia és az azeri baltakereskedelem nagy barátjának. Kormányzással is nehéz kievickélni a bajból. Hát még kormányzás nélkül! Az mennyire cool tudna lenni.
