Voks 2024
Ez egy ilyen ország? – Itt az atombomba is csak pukkan egy picit

Simicska Lajos óta várjuk az atombomba robbanását, amit szinte minden rövidebb, hosszabb ideig regnáló ellenzéki „csúcsvezető” beígért már. Most azonban Dobrev Klára, a DK EP-listavezető árnyék-miniszterelnöke valóban ledobta és láss csodát…

A bomba neve: zsebszerződés
Dobrev Klára nem kevesebbet állít, mint azt, hogy:
„Sulyok Tamás, Orbán köztársasági elnöke jogellenesen magyar földeket játszott át külföldieknek. Az elmúlt hetekben egyesével szedtük össze azokat az iratokat, amelyek az állításomat igazolják. Ezeket adtam ma át a legfőbb ügyésznek. Ismertek már, soha semmit nem mondok, amit nem tudok bizonyítani.”
E-mellet az állítás mellett, ha igaz, szinte minden eddig a NER-t és az Orbán-rendszert leleplező egyéb eset eltörpül, hiszen nem kevesebbet mond, mint, hogy a magyarságért aggódó Orbán Viktor (a jó kerál) egy olyan embert ültetett az ország első polgárának székébe, aki segítette a külföldiek törvénytelen magyaroroszági földszerzést.
És láss csodát
Hiába várta tapsolva az ügyészség épület előtt egy kisebb tömeg (képünkön,) Dobrevet Klárát, amikor dokumentumait átadta Polt Péter ügyészségének és a sajtó jelenlévő munkatársainak, az „atombomba” mindössze egy aprócska pukkanás után néhányat bucskázva a politikaiélet aszfaltján ki is hunyt.
Tévedés ne essék, ebben az esetben egy ellenzéki politikus minden tőle telhetőt megtett, hogy valóban komoly üggyel álljon elő, de ez ma már úgy látszik, senkit nem érdekel.
Az eltelt időben annyira belefásultunk az egyre reménytelenebbnek tűnő várakozásban, hogy észre sem vesszük, amikor nem politikai beetetésnek, hanem egy igazán komoly dolognak lehetnénk a részesei. Ocsú meg a búza?
„Hát mi lesz ebből, tekintetes úr”
Olyan országban élünk, ahol az emberektől és az igazságtól rettegő kormányfő kampánykörútnak hazudhatja titkosított országjárását és mégis személy szerint neki, több milliós tábora van.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott