Bulvár
Ez nem jóslás, időjárás-előrejelzés Pártai Luciától – Csak semmi pánik, marad a jó idő
Vannak a semmihez nem értő csak súgógépről dolgozó időjósok, de mi egy valódi magasan képzett meteorológust Pártai Luciát kértük időjárás-előrejelzésre. szerinte marad az igazi nyári napos strandidő a hétvégére is, de azért itt, ott lehetnek zivatarok is.
Az egész országot letaroló vihar után
Csütörtökön nagyrészt napos, meleg idő várható, az ország legnagyobb részén csapadék nélkül. Elsősorban északkeleten fordulhatnak elő reggel, majd kora este, este elszórtan záporok, illetve zivatarok, másutt elvétve lehet. Általában gyenge ÉK-i szél fúj, mely északkeleten este megélénkülhet. A hőmérséklet hasonlóan alakul a szerdaihoz. Éjszaka északkeleten még előfordulhatnak itt-ott zivatarok, de reggelre ezek megszűnnek. Döntően csillagfényes idő várható az országban.
A hétvége és sőt még azon is túl!
Péntektől hétfőig kánikulával kell számolni, sőt fokozódik is a meleg. Alapvetően napsütéses, igazi nyaralóidő a legvalószínűbb, de elsősorban pénteken, késő délután, este és éjjel elszórtan, kevés helyet érintve kialakulhatnak zivatargócok, a többi napokon legfeljebb csak elvétve lehet csapadékra számítani.
Orvosmeteorológia
Csütörtökön, a nappali maximum hőmérséklet több fokkal meghaladja a sokéves átlagot. Fronthatás nem várható. Gondoskodni kell a napi elégséges folyadékbevitelről. Ez egy idős, otthon ülő ember számára is minimum 2 liter folyadék elfogyasztását jelenti. Fiatalok, sportolók, a szabadban dolgozók számára azonban akár 5-6 liter víz bevitele is szükségessé válhat. Az izzadással elvesztett ásványi anyag pótlásáról se feledkezzenek meg! Erre a zöldség- és gyümölcsfélék a legalkalmasabbak, illetve az ásványi sókkal dúsított ásványvíz is megfelelő lehet. A légkondicionálókkal hajlamosak vagyunk túl hideget fenntartani, ami fokozza az orrmelléküreg gyulladás, a nátha, vagy a szem viszketéseként, vöröses gyulladásaként jelentkező kötőhártya gyulladás kialakulásának a kockázatát. Emellett a nem kellő időközönként tisztított légkondicionáló berendezések kellemes közegek az atípusos tüdőgyulladás egyik kórokozója a legionella baktérium számára, így a fertőzés megjelenésére is fokozottabban kell számítani a nyári hónapokban
–mondja Pártai Lucia.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….