Banánköztársaság
Ez a Viktor nem az a Viktor – Hangulatjelentés egy kiöregedett tüntetőtől
Végignéztem, végighallgattam a január 19-i diáktüntetést – és igen, fellelkesedtem. Nem szolgálok részletes beszámolóval, ezt a feladatot a maradék független sajtó elvégezte, engem a demonstráció igazságán túl, a hangulata fogott meg.
A jövő demonstrált a jelen ellen
Azt próbálom átadni mindazoknak, akik nem lehettek ott velünk, hogy milyen nagyszerű az az új stílus, az új hang, amit a diákság hoz a demokratikus ellenállásba.
Sok tüntetésen voltam az utóbbi évtizedekben. A nyolcvanas évek elejétől gyűltek a tapasztalataim. Láttam, hogy a 2010 utáni csapások alatt a dühös demonstrációk hogyan váltak egyre elkeseredettebbé.
A Független Diákparlament által mozgósított fiatalságon mindennek nyoma sem látszik. Az Alkotmány utcai színpad előtt mindvégig jellemző volt az egybegyűltek élénk és nem fáradó véleménynyilvánítása. Nem a megszokott leosztás (a színpadon legyen műsor, amit lent a közönség végighallgat és megtapsol) szerint zajlott a demonstráció: mindvégig élénk párbeszéd zajlott, sok humorral, helyenként látványos pillanatokkal. A netadó-tüntetésekről ismert világító mobilerdő pédául ilyen csúcspont volt.
Viktor, Viktor, Viktor
A legviccesebb fricskát pedig a végére tartogatta a tömeg: a NER-propagandisták által személyében támadott vezetőjük, Gyetvai Viktor melletti kiállást hosszas „Viktor! Viktor!” skandálással fejeztük ki. És mennyire más volt ez, mint a békemenetes térdencsúszás egy nagyon másik Viktor előtt…
Azt is tapasztalhattuk, hogy a diákvezetők pontosan tudják: a demonstráció nem a népszórakoztatás műfaja. A tüntetés lezárásával együtt már a kapcsolattartást szervezték, a következő megmozdulásokat készítették elő. Pontosan azt csinálták, ami a legjobban hiányzik az elmúlt idők egyre enerváltabb „felnőtt” megmozdulásaiból.
Van remény. Nem menekült még külföldre mindenki, aki ebből az országból élhető helyet képes csinálni.
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
baviki
2018.01.20 10:34 at 10:34
„A Független Diákparlament által mozgósított fiatalságon… ” Független? Mozgósította? Kitől független? Mennyit mozgósított? Aztán szórták a sablonos mondatokat, amit nagyon jól betanítottak velük! Azért tudnak ők tanulni, ha akarnak!
Tibor Tamás
2018.01.20 14:57 at 14:57
Fidesznyikek, azt hiszik, mindent lehet. Lehet a gyerekeink legkiválóbbjait becsmérelni, lehet őket fenyegetni, önszerveződésüket, megmozdulásaikat lefitymálni. Csakhogy vissza fog ez ütni, de nagyon.
Bächer Iván a 2012-es diákmozgalmat méltatva az akkori rágalmakra is utalt, éppen ide illenek szavai:
„Az ifjúság végül csak fölállt. És azt mondta: na, jó. Értjük mi a tréfát, de abból is megárt a sok.
Még lehet kicsit sarkallni az ifjakat, no persze, sértegetni, alázni
őket még tovább; tizenéveseket lecsukni, zsebükbe konyhakést hazudni, de
már fölösleges. Ezt a szekeret már semmi és senki sem akaszthatja meg.
Nem lesz megállás. A magyar név megint szép lesz. ”
(Bächer Iván: Köszönjük!)
https://www.facebook.com/bacherivannakszeretettel/photos/a.618683748197562.1073741829.618185764914027/1677719145627345/?type=3&hc_ref=ARStfw__Xj-GqZKgbR-J0gDkjLFYd7Kr0obNT3HxqAUpj0CvqrwH35QJMToYyEBwjuY&pnref=story
Veszely Judit
2018.01.21 01:12 at 01:12
Azért a gyerekeket mégsem kellene mocskolni. A sablonos mondatokat a CÖF, a papagáj-kommandó és a kézcsókos öregasszonyok lökik.