Kerítésen innen
Ezentúl busszal is dübörögtethetjük a gazdaságot – na nem a hazait, de Parndorfit biztosan
Szeptember 20-tól rendszeres, közvetlen buszjáratot indít Budapestről a magyarok körében is népszerű Parndorf Designer Outlet. A 20 fős shuttle először szeptember 20-án indul Budapest belvárosából, a Báthory utcából. A jegy ára 29 euró, a busz 9-kor indul, az utasoknak nagyjából 5 órájuk lesz a vásárlásra, a visszafelé közlekedő busz 16:30 kor indul el és kora este ér Budapestre.
Ki érti? – rengeteg a magyar vásárló
Parndorfot aligha kell bemutatni a magyar olvasóknak. Az 1998-ban megnyitott burgenlandi outlet látogatóinak évente nagyjából a hatoda magyar, és nagyon sok magyar munkavállaló is dolgozik az üzletekben. Az Ausztriában fejletlennek számító, tőlünk nézve persze nagyon is fejlett Burgenland tartomány legnagyobb magánmunkáltatója
2000 főt alkalmaz, akiknek a 48 százaléka magyar vagy szlovák, illetve a sok divatüzletből adódóan talán nem meglepő módon, a háromnegyede nő.
A buszjáratokat egy csütörtöki eseményen jelentették be, ezen Mario Schwann, az outletet működtető McArthurGlen globális outletspecialista helyi vezetője azt mondta: a sok magyar vevő ellenére a cégük vezetői a nyitás óta még nem nagyon jöttek Magyarországra sajtóbeszélgetést tartani, de ezen a jövőben változtatni szeretnének.
Gondolom a Fidesz-érzelmű honfitársakat ez nem érdekli
A 37 ezer négyzetméteres területen jelenleg 160 designer márkát kínáló központ folyamatosan bővül, és most is nagy fejlesztések előtt áll. A cég vezetése nagyon bízik abban, hogy a magyar látogatók továbbra is sokat vásárolnak majd náluk. A Telex kérdésére a cégvezető elmondta, hiába érkeztek meg az Ausztriát körülvevő országokba is a neves márkák, hiába volt Covid,
a magyarok 15-18 százalékos aránya a vásárlók között teljesen stabil Parndorfban, vagyis amikor sikerül növekedni, a magyarok érdeklődése együtt növekszik az általános adatokkal.
A Covid előtt 2019-ben 6,2 millió látogató volt a csúcs, aztán jött pár gyengébb év, de 2023-ban 6,8 millió látogatóval új csúcsot döntött az outlet.
A magyar vásárlók száma tavaly 27 százalékkal, az idei első félévben 12 százalékkal nőtt.
Azt a cégvezető nem árulta el, hogy a magyarok pontosan mennyi pénzt hagytak az outletben, de annyit azért hallottunk, hogy az úgynevezett taxfree, vagyis a luxuscikkeket kereső közel-keleti, vagy ázsiai vásárlók egy vásárlóra jutó költése nagyobb.
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is