Fekete lyukba ömlöttek a kutatásra költött százmilliárdok

2010 óta tudományos rendszerváltás volt Magyarországon. Egyelőre van egy „jó király”, de a jövő bizonytalan, és az állam nem tartotta be, hogy többet költ majd kutatásra.

Pálinkásnak mennie kellett

Júniusban leváltották a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) éléről Pálinkás Józsefet, aki három éven át vezette az intézményt. Pálinkás régi motoros mind a tudományos életben, mind a jobboldali értelmiség berkeiben. 2001–2002-ben az első Orbán-kormány oktatási minisztere, 2008 és 2014 között pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Vagyis elvileg egyesíti magában mindazt, ami miatt valaki kézenfekvő választás lehet a kutatás-fejlesztés irányítására egy Fidesz kormányozta országban – a választások után mégis mennie kellett.

Az intézkedés mögött sokan politikai okokat sejtenek.

Előfordult ugyanis, hogy Pálinkás József nem volt hajlandó beleállni a kormány aktuális szalmabábpüfölésébe. Például a CEU kapcsán finom hangvételű kritikát fogalmazott meg (vagy legalábbis sokan annak vették, hogy kimondta: az akadémiai közegben nem talált pozitív fogadtatásra az egyetem elleni fellépés). Van azonban egy másik kézenfekvő magyarázat is arra, miért került lapátra a hazai K+F feje:

AZ ORSZÁG AZ ELMÚLT NYOLC ÉVBEN EGY TAPODTAT SEM FEJLŐDÖTT A KUTATÁS-FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TERÉN,

és erre most már hivatalos adatok is vannak. Az Európai Bizottság június végén publikált European Innovation Scoreboardja (EIS) szerint némileg még romlott is az innováció hazai helyzete 2010-hez képest. Ez nem túlságosan hízelgő Pálinkás József tevékenységére nézve (sem), akinek vezényletével – a G7 összesítése szerint – 685 milliárd forint elköltéséről döntött részben vagy egészben az NKFIH az elmúlt három évben.

Nem látszik, mire ment el ennyi pénz

Az Európai Bizottság évente felméri, hogyan teljesítenek a tagállamok kutatás-fejlesztés és innováció terén, illetve, hogy áll az EU nemzetközi összehasonlításban ugyanezzel. Az EIS-ben különböző részterületekre vetítve állapítják meg, mit tud az adott állam az uniós átlaghoz és saját korábbi állapotához képest. A 2018-as eredmények elég rossznak mutatják a magyar helyzetet: a 2017-es adatok alapján, az összesített innovációs pontszámunk

2010 ÓTA TÖBB PONTTAL LEJJEBB CSÚSZOTT AZ ÁTLAG EU-TELJESÍTMÉNYHEZ VISZONYÍTVA, DE MÉG A SAJÁT 2010-ES SZINTÜNKHÖZ KÉPEST IS RONTOTTUNK EGY KICSIT.

Számszerűen ez azt jelenti,

hogy 2010-ben az uniós átlagpontszám 100 volt, a magyar pedig 69,7, 2017-re viszont az uniós felkúszott 105,8-ra, míg a magyar enyhe romlással 69,6-on állapodott meg.  Ez az eredmény az uniós rangsor 21. helyezéséhez elég, ami két helynyi visszacsúszás a 2010-es szinthez viszonyítva.

HIÁBA KAPOTT TEHÁT ÖNÁLLÓ, NAGY ÖSSZEGEK ELKÖLTÉSÉBEN ÉRDEMI HATÁSKÖRREL RENDELKEZŐ ÁLLAMI INTÉZMÉNYT A KUTATÁS-FEJLESZTÉS, ENNEK SEMMI LÁTSZATJA NINCS AZ EREDMÉNYEINKEN.

Alig néhány pozitívum

A EIS-ben 27 olyan részterületet értékelnek, amelyek közvetve hatással vannak arra, mennyire lehet innovatív egy ország. Ebbe a keretbe beletartozik az akadémiai szféra teljesítményétől a kisvállalkozások fejlesztéséig minden. Ennek megfelelően, az oktatás állapotától kezdve, a köz- és a magánszféra K+F-ráfordításain át az innovatívként kategorizált cégekben foglalkoztatottak számáig mindent pontoznak.

Magyarország esetében az a lesújtó helyzet állt elő, hogy a mért területek túlnyomó részében stagnálás vagy hanyatlás mutatkozik.

Magyarország kiemelkedően teljesít mobil szélessávú internetelérés terén. Ez az érték mindenhonnan nézve pozitívan alakult, hiszen a saját korábbi szintünkhöz képest is hatalmasat fejlődött, és az EU-t is bőven lepipáljuk vele.

Szintén pozitív a trend nemzetközi közös publikációknál,

ami a tudományos kutatás javuló színvonalát mutatja, hiszen ha magyarok közösen publikálnak külföldiekkel, akkor a kutatásaink megfelelnek a nemzetközi eredményességi elvárásoknak. Itt még mindig el vagyunk maradva az EU-átlagtól, de magunkhoz képest nagyot javultunk 2010 óta.

Javult a gyorsan növekvő cégeknél foglalkoztatottak számára vonatkozó érték, ebből a mutatóból azonban nem látszik, mely cégek növekednek gyorsan. Az igazi magyar sikert az jelentené, ha egyre több hazai cég kerülne erre a pályára. Ez nem tűnik valószínűnek, főleg, ha mellé tesszük a hazai kis- és középvállalatok innovációs teljesítményére vonatkozó lelombozó eredményeket. A gyorsan növekvő cégeknél foglalkoztatottak mutatóját inkább a multinacionális vállalatok közvetlen működőtőke-befektetései húzhatják felfelé, nem pedig az, hogy magyar cégek új piacokra törnének az újításaik segítségével.

Innovációs fekete lyuk

Itt nagyjából a végére is értünk a felsorolható pozitív tendenciáknak. A 27 pontozott részterületből 12-nél, a tíz főkategória felénél rontott Magyarország 2010-hez képest. Különösen rondán néz ki az állami szektor kutatás-fejlesztési ráfordításainak romlása (55,7 pont 2010-ben, 24,8 pont 2017-ben), és a kkv-ink innovációs mutatói (brutális csökkenés minden részterületen. Tartósan beragadtunk az EU-átlaghoz képest 50 százalék alatt teljesítők mezőnyébe). Különösen annak tükrében fájdalmas ez az eredmény, hogy utóbbiak K+F-támogatására több tízmilliárd forintnyi uniós támogatást költöttünk el az elmúlt években.

Az export még mindig erősségeink közé tartozik, de még ez az erősség is gyengül a friss adatok szerint. Az is látszik, hogy az értéket a high-tech termékek exportja húzza fel. Ez itthon szinte kizárólagosan a multik tevékenységét jelenti. High-tech exportnak számít a teljes IT- és autóipar, amit külföldi tulajdonú vállalatok visznek a hátukon (Nokia, Microsoft, Bosch, Audi, Mercedes stb.), tehát valójában ez a mutató nem köthető a magyar K+F+I-tevékenységhez.

Arányosan az EU-átlag sokszorosa a hozzánk áramló beruházás,

miközben a K+F-re sokat költő cégek száma a töredéke.

EZ AZT JELENTI, HOGY EZEKNÉL A CÉGEKNÉL TOVÁBBRA IS AZ ANYAORSZÁGBAN VAN A K+F, NÁLUNK CSAK GYÁRTATNAK,

vagyis alacsonyabb hozzáadott értékű munkákkal csatlakozunk be a nemzetközi kereskedelembe. Ez természetesen részint öröklött adottság, és nem egyszerű gazdaságpolitikai feladat kikormányozni az országot az összeszerelő üzem pozíciójából. De az elmúlt években mégiscsak sok százmilliárd forintot öntött a magyar állam K+F+I-be. Nem lenne túlzó elvárás, hogy egy kis pozitív irányú elmozdulást lássunk abba az irányba, hogy legyen végre Magyarországon érdemi vállalati fejlesztés.

Ehhez képest a new to market mutató – ez az új piacra lépő cégek/fejlesztések eladásait méri –, ami inkább hazai K+F+I-ről szól, zuhan, csakúgy, mint a kutatás-fejlesztésre fordított teljes hazai összeg. Ez utóbbi 2013-ban még 1,39 százalékát tette ki a GDP-nek, 2017-ben pedig már csak 1,21 százalékát. Ezzel a nemzeti össztermék arányában mért K+F-kiadások szempontjából a 16. helyen áll Magyarország az uniós rangsorban.

Igazi kihívás előtt az új minisztérium

A European Innovation Scoreboardból kirajzolódó kép alapján nem jelenthető ki egyértelműen, hogy Pálinkás József leváltásához kizárólag személyes vagy politikai ellentétek, netán az uniós forrásokon való marakodás vezethettek: a hazai K+F+I siralmas helyzete miatt akár szakmai szempontok is indokolhatták a személycserét.

Az akadémiai közeg tetejéről jövő Pálinkás az NKFIH élén is megmaradt régi vágású tudósnak, aki nagyobb hangsúlyt szeretett fektetni az alapkutatásokra, a piaci folyamatoktól elzártan működő tudományos életre, mint a vállalati kutatás-fejlesztés támogatására. Az IT-szektor pedig egyáltalán nem érdekelte. Az akadémiai területen láthattuk is, hogy volt némi előrelépés (hiszen növekedtek például a magyar szerzők nemzetközi közös publikációi), azonban ez édeskevés ahhoz, hogy Magyarország kiverekedje magát az innovációs gödörből.

A hazai K+F+I-nek több rákfenéje is ismert

Ahhoz azonban, hogy az állam érdemben tudjon javítani a teljesítményen, az NKFIH vezetésének lecserélésénél többre lesz szükség. A hazai K+F+I-nek több rákfenéje is ismert. A terület működésre rálátók körében, és ezek közül csak az egyik – és nem is biztos, hogy a legnagyobb jelentőségű – a pénzosztást belengő korrupció.

Sőt, nyomukban a magyar hatóságok is: Rogán találmányán és az Elioson kívül akad még egy rakás ügy, amiben nyomoz a NAV a csalás elleni hivatal ajánlására.

A haveri cégek felé csordogáló néhány milliárdnál nagyobb baj (és erre nagyobb ráhatása is van lehetne az NKFIH-nak), hogy a támogatások odaítélésénél még mindig nem komolyan vett szempont, hogy a tervezett fejlesztések eladhatóságát piackutatással támasszák alá a pályázók. Márpedig hiába fejlesztünk ki valamit, ha az nem egy valós igényre válaszol. Szintén probléma, hogy a kis- és középvállalatoknak nem csak a kutatás-fejlesztési szakaszban kellene segítség. Sokszor a piacra lépéshez, az új termék bevezetéséhez szükséges tudás is hiányzik ezeknél a cégeknél. Hiába támogatjuk új termékek létrehozását, ha azokat aztán nem tudjuk megfelelően marketingelni, eladni.

A saját hivatal édeskevés

Az eredmények most visszaigazolták, hogy ebben a formában nem vezet eredményre nagy halom közpénz ráborítása a területre. Még úgy sem, ha saját hivatalt teszünk mögé. A hazai K+F+I-koncepció alakítóinak – ez jelenleg leginkább a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium – többek közt ezeket a szempontokat is figyelembe véve, új alapokra kell helyezniük mindent, ha érdemi javulást akarnak felmutatni.

(Forrás: Index)