Kerítésen innen
Felgyűrte az ingújját az Unió: nekiment a magántőkealapokban rejtőzködő milliárdosoknak
Hallott már a magántőkealapokról? Ezek azok a tömörülések, amikben névtelenek maradhatnak a tagok, a betett vagyonok és a részesedési arányuk is. Lehetnek köztük „intézményi befektetők és magánszemélyek, illetve a magánszemélyek által irányított cégek” is. Mint mindennek, ennek is van a regnáló által Magyarországra szabott „unortodox” olvasata.
Felfoghatatlan vagyon és a végső tulajdonosok is láthatóvá válnak
Frankfurtban 2025 középétől 400 fővel indul el az AMLA nevű uniós hivatal, ami a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemmel fog foglalkozni, írta meg a G7.
„A NER legkreatívabb és leginnovatívabb megoldása volt a magántőkelapok megalkotása, amivel 2022 végéig legalább 2700 milliárd forintot halmoztak fel számításaink szerint. A pénzmosásban és vagyonok rejtegetésében tapasztalt számos európai ország „legjobb” gyakorlatát összesítve alkottak meg egy olyan jogi konstrukciót, amivel a NER a számára kedves üzletik köröknek tud állami forrásokat átjátszani, miközben a végső haszonhúzók kiléte homályban marad.”
-írta a portál.
AMLA
Ez a NER számára kellemetlen lehet, ugyanis az AMLA (a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem új európai hatósága) kötelezheti a vállalatokat és magánszemélyeket dokumentumok és egyéb információk átadására, bírósági engedéllyel helyszíni vizsgálatokat végezhet, és jelentős jogsértések esetén akár kétmillió eurós büntetést szabhat ki.
Az új uniós hivatal vizsgálhatja majd, kik a magántőkealapok igazi tulajdonosai. Tíz évre visszamenőlegesen meg kell mutatni minden tulajdonost, akinek legalább 15 százalékos tulajdonrésze van. A hatóságokon kívül az újságírók és a témában érintett civil szervezetek is hozzáférést fognak kapni az uniós tényleges tulajdonosi adatbázisokhoz. Sőt a 200 ezer eurónál drágább jachtok, magánrepülők, de még autók is bekerülnek az adatbázisba.
NER magánrepülők, jachtok, meg miegymás
A G7 korábbi összegzése szerint 2022 végéig legalább 2700 milliárd forintot halmoztak fel a magyar kormány által létrehozott, úgynevezett magántőkealapokban. A gazdasági lap úgy írja le a magántőkealapokat, mint egy
olyan jogi konstrukciót, amivel a NER a számára kedves üzleti köröknek tud állami forrásokat átjátszani, miközben a végső haszonhúzók kiléte homályban marad.
A névtelenség számos előnyt adott bizonyos üzleti köröknek, a spanyol kormány azonban nemrég közölte, mindent megtesz a Talgo nevű vasúti járműgyártó magyar felvásárlásának megakadályozása érdekében. Sajtóhírek szerint azért, mert az ajánlat mögött a magyar kormányt látják, annak közismerten jó orosz kapcsolataival együtt. Mivel itt is képbe került egy magántőkealap, nem lehet tudni, ki vagy kik is a tulajdonosok. Bővebben itt….
Friss
- Ujhelyi: ‘Ukrajna EU-tagságát támogatnotok nem kell félnetek jó lesz…’
- Troll-áldozattá nemesült a Novák-féle szépségverseny
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….
- Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt – Nézze a partraszállás pillanatait
- Orbán belehúzott a ‘nőnapba’: ‘Nincs más pasas, csak én?’