Budapesti hétköznapok
Feszültség taxis-berkekben a mára meghirdetett demonstráció okán
Okafogyottnak tartja az Országos Taxis Szövetség elnöke annak a taxis demonstrációnak az egyik legfontosabb követelését, amelyet a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete hirdetett meg szerdára Budapestre.
„Csak a higgadt párbeszéd”
Metál Zoltán az MTI-nek elmondta:
van olyan pontja a javaslatcsomagnak, amellyel az Országos Taxis Szövetség is egyetért, ugyanakkor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már bejelentette, hogy a kormány idén foglalkozik az alanyi áfamentesség határának emelésével. Ezt a kérést korábban az Országos Taxis Szövetség és a kamarák is megfogalmazta
– tette hozzá.
A szövetség elnöke hangsúlyozta: álláspontjuk szerint csak a higgadt párbeszéd és együttműködés vezet célhoz, a szervezet csak akkor tudott bármilyen eredményt elérni, ha azt higgadtan meg tudták fogalmazni.
Erre az utca alkalmatlan
– fogalmazott.
A fővárosi taxis létszámkorlátozással kapcsolatos követelésről elmondta: ennek megvalósítása alkotmányellenes lenne. Ha valaki egy szolgáltatás elvégzéséhez szükséges minden képzési, technikai és egyéb feltételnek, követelménynek megfelel, akkor meg kell neki adni az engedélyt, nem zárható ki a szolgáltatások végzése alól – fejtette ki Metál Zoltán.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Így indult
Ahogy azt tegnap megírtuk:
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete január 15-re tüntetést szervez, hogy felhívja a figyelmet a taxisok megélhetési problémáira. Bár a pontos helyszínt még nem közölték, sajtóértesülések szerint a demonstráció a Hősök terén lesz. A taxisok többek között azt követelik, Budapesten is vezessék be a taxislétszám-korlátozást, ahogy azt más nagyobb magyarországi városokban már megtették.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő