Voks 2022
Itt a Fidesz csodafegyverének mondott rezsicsökkentés egy fabatkát sem ér
Bódi Judit, a MSZP Hajdú-Bihar megyei területi listavezetője, és Juhászné Lévai Katalin, a területi lista második helyén szereplő politikus kedden sajtótájékoztatót tartott „Fejlődő, gyarapodó, biztos megélhetést nyújtó Hajdú-Bihart!” címmel.
Itt a Fidesz csodafegyverének mondott rezsicsökkentés egy fabatkát sem ér
A két politikus elmondta, nem véletlen a cím választása. A megye abban a bizonyos tornasorban igencsak hátul kullog. Amennyiben Debrecent külön nézzük, akkor a helyzet egyenesen aggasztó. Az uniós források nélkül a megye lemaradása az ország fejlettebb nyugati részétől még látványosabb lett volna. Ugyanakkor a falvak egy részében a nyomor teljesít jobban. Itt a Fidesz csodafegyverének mondott rezsicsökkentés egy fabatkát sem ér. Télen a nagy hidegben az erdőkből hazahúzott fával tüzelnek, ha az elfogy mindent, ami a „ház” körül akad, felhasználnak, hogy egy kis melegséghez jussanak. A 12 ezer forintos fűtés támogatás egyrészt csak ideig -óráig elég, másrészt sokan még azt sem kapják meg.
Családi vacsora a dögkútból…..
Hajdú-Bihar járásai közül a Derecske-Létavértesi járás az országban is a legszegényebbek közé tartozik, erős versenyben a berettyóújfalui járással. Ezekben a térségben élők közül sokan csak vegetálnak, nyomorfalvakban élnek. Szakértők szerint ezeken a településeken két és félszer kisebb az egy lakosra jutó nettó jövedelem, mint a gazdagabb térségekben. Többen elmondták, hogy akadnak olyan családok, amelyeknél gyakorta előfordul, hogy a dögkútból (verem elhullott állatok tetemének) szerzik be az ebédre, vacsorára valót.
A Fidesz kormány azzal ámítja az országot, hogy milyen alacsony a munkanélküliség. Ez biztos igaz a fejlettebb régiókban, a megye több térségében, településén jóval 10 százalék feletti a munkanélküliség. Sokak szerint van olyan település, ahol akár a 20 százalékhoz is közelít ez a mutató.
Bőven átlag alatt….
Beszéltek arról is, hogy a legújabb, általuk ismert kimutatás szerint a nettó fizetések tekintetében csak Zala, Baranya, Borsod, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyét előzi meg Hajdú-Bihar. Az országos átlagtól több mint 30 ezer forinttal kevesebbet keresnek a megyében élő dolgozók. A megyében élő nyugdíjasok helyzete is aggasztó. Az átlagnyugdíj Hajdú-Biharban nem éri el a 130 ezer forintot. A legutolsó ismert adat szerint 121 ezer forint.
Hangsúlyozták, az MSZP megyei választási programja teljesíthető, amennyiben a baloldal a közgyűlésben többséget szerez, garanciát vállalnak arra, hogy megvalósítják a programjukban szereplő elképzeléseket.
A Hajdú-Bihar megyei szocialisták egy szociálisan érzékenyebb, a szegények felzárkóztatást segítő megyei önkormányzatot szeretnének. Fel kívánják számolni a zsáktelepüléseket, fejleszteni kívánják az elhanyagolt alsóbbrendű utakat. A három és négy számjegyű utak rendbetételére külön uniós pályázati lehetőséget kezdeményeznek. Javaslatot tesznek a tömegközlekedés fejlesztésére, ahol arra valós igény van a járatok gyakoribb indítására.
Cserdi projekt
Olyan gazdaságfejlesztési programok elindítását kívánják kezdeményezni, amelyek a térségben élők számára munkát, és tisztes megélhetést biztosítanak. A közmunka szerintük nem lehet életcél, csak átmeneti út a munka világába. A szocialisták elkötelezettek abban, hogy a közmunkások bére egyezzen meg a minimálbérrel, járjanak részükre időarányosan mindazok a juttatások, amelyek a munkavállalókat megilletik.
Mindez egyben lehetőséget is biztosíthat a szegénység csökkentésére a legelmaradottabb térségekben. Kezdeményezik a Cserdi projekt megyében történő alkalmazását. A szocialisták nem elnyomorított és kiszolgáltatott embereket akarnak a megye falvaiban, hanem olyan életformát szeretnénk, ahol a tisztes munkáért járó bérből el lehet a családot tartani. Amennyiben ez megvalósul, akkor megvalósítható, hogy minden háztartásba legyen ivóvíz, fűtés, és világítás.
Szűrőprogramok rendszeresítését kezdeményezik,
amely alkalmas lehet arra, hogy a leggyakoribb betegségeket kellő időben gyógyítani lehessen. Javaslatot tesznek arra, hogy a megyei önkormányzat szűrőbuszt vásároljon, amely azokba a falvakba is eljuthat, ahol még háziorvos sincs. A várólisták rövidítése érdekében fontosnak tartják CT-vel, MRI-vel, és ultrahanggal ellátott körzeti centrumok kialakítását, olyan térségekben ahol a jelenlegi műszeres kapacitás nem elegendő. A szükséges vizsgálat minden lakos számára 15 napon belül, a TB keretében legyen elérhető. Nem lehet pénz függvénye, hogy a betegek mikor és milyen ellátást kapnak.
Kezdeményezik, hogy a megyei kórházak előtti parkolás az első órában ingyenes legyen. A további díj összege pedig a fele legyen a mainak. Ne sarcolják meg az önkormányzatok a betegeket és hozzátartozóikat.
Az előrelépés kulcsa a korszerű, és használható tudás
Kezdeményezik olyan megyei ösztöndíjprogram kialakítását, amely a leghátrányosabb helyzetben levő térségekben élő tehetséges fiatalok továbbtanulását lehetővé teszi. Az általuk elmondottakhoz kérik a megyében élők támogatását
aki egyetért a megfogalmazottakkal október 13-án szavazzon az MSZP területi listájára.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
casino en ligne
2025.06.02 15:48 at 15:48
You explained that perfectly!
https://git.miankong.top/fdnbelinda4681
You made the point.
https://www.flirtywoo.com/@dwighthenegar8
Amazing lots of helpful info.
https://clientmcphersonberry.com/employer/interface-bitcoin-de-baccara-casino-intuitive-et-bonus-attractifs/
Whoa quite a lot of very good material!
https://almagigster.com/profile/bonita08u55961
Really plenty of beneficial knowledge!
https://api.xn--80aqco1a.xn--80asehdb/spencercastlet
You said it fantastically.
http://caxapok.space/cliffburhop974
Thanks a lot! I enjoy this.
https://pediascape.science/wiki/User:MadelineGreenwal
This is nicely said! .
https://gitea.itskp-odense.dk/delianewbigin8
Excellent stuff Appreciate it.
https://git.cider-ci.com/geraldohoch940
With thanks! I like this!
http://www.mogdata.com:13001/phylliswoodful