Ismét, már nem először, kaptunk egy olvasói levelet, melyben arról ír olvasónk, hogy Debrecenben dúl az “osztályharc”. No, ne gondolja senki, hogy a Fidesz legyőzése a cél, -arra már régen keresztet vethetünk- kilenc listás helyért folyik az ellen-oldalon a küzdelem.


Tisztelt szerkesztőség!

Debrecenben van egy magát Civil Fórumnak nevező alakulat, a néma leventét nagy sikerrel játszó polgármester-jelöltjével. Ezt az embert annyira tartják alkalmasnak a saját barátai a város vezetésére, hogy még a listájukat sem ő vezeti. Annak bérelt helye van, 2002-óta a civil név hoz annyit a konyhára, hogy a fórum vezetője ott üljön a Régi Városháza dísztermében. Róluk ennyit.

Debrecen egykor büszke volt arra, hogy Kossuth a szabadság őrvárosának nevezte. Ma inkább a maradiság városa. A Jobbik egyik országos arca szerdán azt  nyilatkozta arról, hogy a pártjának a cívis városban a Momentummal és az LMP-vel kötött szövetsége

“nem csak generációváltást, hanem más minőségű politikai mentalitást is hoz majd a debreceni városházába.”

Mondta ezt annak a pártnak a vezetője, amely a városban egyéni jelöltként akarta indítani a debreceni főutcán akasztófát állító politikusát, és csak az országos botrány hatására léptették vissza. Annyira azért mégsem dorgálták meg a regionális igazgatójukat, hiszen a Jobbik megyei listáján második, elvileg befutó helyre ne tegye.

Bizonyítatlanan korrupció, valóban?

Szeptember közepén a Papp László helyére pályázó jobbikos és egyik társa arról tartott sajtótájékoztatót, hogy tócóvölgyi “luxusóvoda” építése még a kapavágásig sem jutott el három év alatt. A debreciner .hu 2019. szeptember 21.-ei tudósítása szerint a portál arra a kérdésére, hogy látnak-e korrupcióra utaló jeleket ebben a történetben, s ha igen, tettek-e feljelentést vagy kívánnak-e tenni a jövőben, illetve volt-e olyan debreceni ügy, amivel kapcsolatban jogi útra léptek? – válaszolva Kőszeghy és Szabó elmondta, jelenleg nyílt korrupciót nem tudnak bizonyítani. Úgy vélik, inkább a hozzá nem értésről van szó ebben az esetben. Ugyanakkor Kőszeghy megemlítette, hogy

„persze Magyarországon mindenhol van manapság korrupció, de ezeket bebizonyítani szinte lehetetlen.

Szabó Bence hozzátette:

„körültekintően járunk el minden ilyen esetben, nem szeretnénk beleszaladni az indokolatlan vádaskodásba.

/ Az előbbi úr a polgármesterjelölt, a társa az egyik körzet egyéni jelöltje./

Időközben az egyik országos portál és Varga Zoltán, a baloldali szövetség polgármester jelöltje több korrupció-gyanús ügyre hívta fel a városban élők figyelmét. Mit ad Isten, erre megszólalt a magukat szerényen 21. századi pártok történelmi szövetségének beállítók polgármester-jelöltje, sőt még segítséget is hívott maga mellé.

Valószínűleg felütötték a értelmező szótárt, és megkeresték a korrupció szót, majd a homlokukra csaptak. Nem is voltak restek, és tegnap már arról beszéltek:

“hogy nem csak ez a két korrupciógyanús eset történt Debrecenben, szerinte az elmúlt években több milliárd forintos kárt okozhatott a városnak a panamázás.”

Hinnye! Megvilágosodtak – mondta volna Hofi

A polgármester-jelölt öt évig ott ült a testületi üléseken, minek? De mit gondolnak melyik önkormányzati bizottságnak volt a vezetője Kőszeghy úr? Nem fogják kitalálni. Segítek. A pénzügyi bizottságé. Vajon mi a túrót csinált a fél évtized alatt elnökként, azon túl, hogy a tiszteletdíjat felvette? Könyörgöm, csak el kellett volna menni a kedvenc sörözőmbe, és meghallgatni mit mondanak a debreceniek a harmadik feles után.

Na mostanság ugyi úgy mondta Kőszeghy úr, hogy számára a ma már korrupció gyanús ügyek azért nem voltak gyanúsak,

“mert a testületi előterjesztésekben nem szerepelt sem Kováts Ákos, sem a cégének a neve, előzetesen semmi sem adott okot a gyanúra.”

Tudjuk, ez úgy működik, hogy az előterjesztők oda írják a papírosra, hogy hékások, ez mutyi, jól figyeljetek. Abban a városban, ahol számos legenda kering a különböző érdekkörök összefonódásairól–tessék csak megnézni néhány közbeszerzést -, ahol egykoron egy reggel valakik a Kossuth tér installációjára odavésték: 20 %, öt egész év alatt semmi gyanúsat nem látott a “történelmi” összebútorozók vezérhímje. Ez nem kis teljesítmény, el kell ismernem.

Hogyan gondolja bárki, hogy ezek után alkalmas lenne Debrecen vezetésére?

Öt évig a látszat szerint semmit sem tett azért, hogy a város közélete megtisztuljon, most hirtelen lőn, világosság. Cívis polgárként a kutyámat sem bíznám arra a szövetségre, amely pár héttel ezelőtt még úgy vélte, hogy Debrecen önkormányzata körül minden tiszta. Ez a szövetség barátaim és kedves Mirkóczki úr, tök alkalmatlan arra, hogy “a Fidesz erős kontrollját” jelentse.

Még el nem felejtem: még mindig nem olvastam sehol, hogy a Momentum debreceni vezetői közül bocsánatot kért volna azért, mert be akarták a Városházára “csempészni”, a Jobbiknak a Duna parti cipők meggyalázásáról elhíresült figuráját. Úgy látszik, számukra ez bocsánatos bűnnek számít.

Egy hét van a választásokig

Egyben biztos vagyok: nem bocsátom meg a Momentumnak és járulékainak, hogy Debrecenben elvették a változásnak a reményét is tőlünk. Elárulhatom, nem számíthatnak a szavazatomra, mert úgy gondolom, a debreceni Fidesz legádázabb ellenfele eddig is az a Varga Zoltán volt, aki a baloldali szövetség polgármester-jelöltje.

1 hozzászólás

  1. És Varga Zoltán, a DK polgármesterjelöltje nem ül ott a közgyűlésben már vagy húsz éve? Neki hogy nem tűnt fel ez az ügy (sem)? Miért a Jobbikosok és Momentumosok beszélnek erről?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét