A Fidesz és a karácsonyi emberség

Évről, évre visszatérő kérdés, vajon mit tudunk megőrizni az ünnep hangulatából, meddig tölti be szívünket a szeretet, embertársaink elfogadása olyannak, amilyenek. Meddig tart a családi béke, meddig tartjuk a fogadalmat, hogy a családi asztalnál kikapcsoljuk a kütyüket, az együtt töltött időben mellőzzük a nagyon-nagyon fontos gépezést.

A mi pénzünkből jótékonykodnak a Fidesz -fiuk

Az ünnep előtt a Fidesz potentátjait is megszállta az ihlet, képesek voltak pár órára emberi arcukat is felvenni, s – igaz, közpénzből – ajándékokat osztottak, a nem is létező szegényeknek. Egy napig megpróbáltak emberként viselkedni. Nem lehetett könnyű feladat, de hát a televízió, a sajtó előtt mégis illik, így a Megváltó születése ünnepén a szebbik arcukat mutatni.

A közelmúltban, az ország egyik nagyobbacska városának a fideszes polgármestere is beállt a sorosozók táborába, mert az mostanság trendi. Megválasztáskor még – elődjéhez képest – emberarcúnak látszott, de mára a mocsár lehúzta a mélybe. Zsoldos, pártkatona lett, idomult a kegyura elvárásaihoz. A derék városvezető igencsak áthatva a keresztényi szeretettől a helyi – a mi adóforintjainkból fenntartott – fideszes örömportál szerint többek között arról beszélt: nem akarja kockáztatni városa nyugalmát álszervezetek tevékenysége miatt, ezért azt kéri tőlük, hogy hagyjanak fel a működésükkel, az  önkormányzat nem hiszi el, hogy karitatív munkát végeznek, ugyanis a város meg tudja oldani a helyi szociális problémákat. A polgármester aláhúzta, a település nyugalma a legfontosabb, ehhez képest Soros György érdekei ezredrangúnak számítanak.

Nem tudom mit hisz és nem hisz a derék polgármester, nem is akarom megfejteni. Jómagam pár napja egyik délután a város egyik éjjeli menedékhelyéhez vittem a meghívókat a karácsony másnapi ételosztásra. Az utcán mínusz egy-két fok volt, a hidegben az utcán, a parkban már több mint ötvenen várták, hogy kinyíljon a kapu, – még lehetett egy negyedóra – s bejussanak a melegbe. Érthetetlen, hogy miért kell várakoztatni a melegre és szállásra váró nincsteleneket. Nem lehet megoldani, hogy ne az utcán fagyoskodjanak a fedél nélküliek? Kevesebb sorozás és több odafigyelés kellene  az „egyszerű” emberekre. Valószínű a mi polgink nem gyakran fordul meg a melegedők környékén, nem sűrűn botlik nincstelenekbe. A papír meg minden elbír.

Nagyon sokan nem csillogó-villogó ajándékokra vágynak

Csak egyszerű, hétköznapi csodákat szeretne az emberek zöme: minden nap jusson az asztalukra egy tál étel. Sok millió honfitársunk számára – 2017-ben – ez csak egy álom.

Mire kocsiban a friss kenyérrel, az asztalokkal kiértem, már sokan várták, hogy elkezdjük az ételosztást. Néztem a hosszú sort, láttam a megfáradt, megtört embereket, akik többsége talán már büntetésnek is érzi az életet. Tudják, a hivatalosságokra nem számíthatnak, számukra ők egy kötelező, levakarandó nyűg, tán’ még egyszerű élősködőknek is tartják őket. Néhányukkal beszélgetve megtudom, hogy sokan már több órája várják az ételosztás kezdetét. Hét közben még csak hozzájutnak ételhez, de a hétvége és a többnapos ünnepek nagyon hosszúak, hiszen ahogyan egyikük mondja: „Csak akkor jutunk ennivalóhoz, ha vannak olyan jóemberek, akik gondoskodnak rólunk, nyomorultakról is.” Vajon tudna valaki értelmes magyarázatot adni, hogy az oly dicsért fideszes ellátórendszer miért szünetel az ünnepekkor? Vagy csak akkor lehetnek éhesek a nincstelenek, amikor a kedves vezető engedélyezi? Tudom, ezért is Soros és az elmúlt nyolc év a hibás. Melyik nyolc évről is beszélünk?

Pár évvel ezelőtt még „csak” az utcán élők várták a sorukat, de évről-évre többen lettek a kisnyugdíjasok, az élet peremére kerültek, a  kisgyermekes családok, a közmunkából tengődők.

„Mit kezdjek a 62 ezer forintos nyugdíjammal, hó végén, ha elfogynak a gyógyszereim, akkor vagy a recepteket váltom ki, vagy ennivalót veszek. A kettő, együtt nem megy. És akkor még ott a rezsi, bár ahogy lehet a gázzal, a villannyal is takarékoskodom” –  panaszkodik egy másik sorban álló. „Üzennem Orbánnak, jöjjön el egyszer, nézze meg hogyan is élünk” – mondta egy középkorú férfi.

Sok-sok megválaszolatlan kérdés, a város és a kormány illetékesei azonban közömbösek, érzéketlenek. Aki várhatóan nem szavaz a Pártra, az dögöljön meg?

Hol maradt az irgalmasság, a magát kereszténynek hazudó fideszes kormány tagjaiból? Az elsíbolt, illetve a nemzeti konzultációkra kidobott milliárdokból bőven telne arra, hogy az ország minden településén, a hét minden napján legalább egyszer meleg ételhez jusson minden szociálisan rászoruló magyar ember, ne  menjen éhesen hétfőn iskolába, óvodába egyetlen gyermek sem. Egy kicsivel kevesebb jutna a nemzet gázszerelőjének, vagy a miniszterelnök saját lábon álló családjának, viszont sokak számára lehetne egy kis esély, az emberhez méltó életre.

Pénzért nem lehet tisztességet vásárolni

Ha lehetne mérni az adományozók szívéből áradó melegséget, biztosan bekerülhetnénk a Guinness-rekordok könyvébe. A szeretet, az emberség az vagy van, vagy nincs. Pénzért nem lehet tisztességet vásárolni. Emlékszünk mit mondott Teréz anya:

Életünk végén nem annak alapján ítéltetünk meg, hogy hány oklevelet szereztünk, mennyi pénzt kerestünk, vagy mennyi nagy tettet vittünk véghez. Az alapján ítéltetünk meg, hogy „Éhes voltam és enni adtatok. Ruhátlan voltam és ti betakartatok. Idegen voltam és ti befogadtatok.”

Hasonló

Bácsi kérem, köszönöm a tejfölt, olyan jó, hogy gondolt rám