Connect with us

Kerítésen innen

Figyelem! Országszerte több helyen változik a 65 év felettiek vásárlására fenntartott idősáv, de nem csak ennyi a változás

poac
Megosztás

Gyorsan elbírálják vidéken az önkormányzatok a vendéglátóhelyek közterület-használati kérelmét, hogy kinyithassanak a teraszok, kerthelyiségek. Bővül a piacon árusítható termékek köre, és több helyen változott a 65 év felettiek vásárlására fenntartott idősáv, de a maszkviselés kötelezettsége maradt – írja az ATV.hu

A teljesség igénye nélkül: így indult a vidék hete

Székesfehérvár

Tizenkilenc, többségében belvárosi vendéglátóegység kért újranyitási engedélyt a polgármesteri hivataltól kedd reggelig, illetve hét, korábban kiadott, egész évre szóló engedélyt módosítottak a jogszabályváltozások alapján. A városban hétfőtől nyithatnak meg a teraszok és kerthelyiségek, a most kiadott engedélyek egy hónapra, májusra vonatkoznak, a teraszdíjat elengedi az önkormányzat.

Cser-Palkovics András polgármester korábban azt közölte, hogy teraszt vasárnap és csütörtök között este 20 óráig, pénteken és szombaton este 21 óráig, a biztonságos távolságtartási szabályokra figyelve, élőzene-szolgáltatás nélkül lehet nyitva tartani.

Hódmezővásárhelyen

Az önkormányzatsoron kívül elbírálja a vendéglátóhelyek közterület-használati kérelmét, hogy minél gyorsabban kinyithassák teraszaikat. Megváltozik a piac nyitvatartása, szombaton a 65 év felettiek 12-től 14 óráig, a fiatalabbak 14 és 18 óra között vásárolhatnak.

Salgótarján

A 65 év felettiek 8 és 10 óra között látogathatják a piacot, erről az elmúlt hetek vásárlói visszajelzései és a kereskedői kérések alapján döntött Fekete Zsolt polgármester.

A polgármester közölte: mivel a kormány visszavonta az üzletek nyitvatartási idejére vonatkozó korlátozásokat, az önkormányzati tulajdonú bérelt helyiségek esetében a kedvezményes bérleti díj május 11-től érvényét veszti.

Békéscsaba

A város egyetlen plázájában, a Csaba Centerben hétfőn már hetvennégy üzlet kinyitott, kedden további három-öt fogadja a vásárlókat. Az eladók tapasztalatai szerint a vevők többsége maszkban lép be az üzletekbe – közölte Hrabovszki György, a bevásárlóközpont igazgatója.

Orosháza

A piacon már nemcsak élelmiszert és palántákat, hanem ruhaneműt és más termékeket is szabadon lehet árusítani. A vásárcsarnok mindkét ajtaját újból megnyitják, az ajtókban a biztonsági őrök ellenőrzik, hogy 9 és 11.00 között csak az idősek léphessenek be, illetve azt, hogy a vásárlók maszkot viseljenek. A változtatások kezdetén – a készlet erejéig önkormányzati felajánlásból – ingyenesen biztosítanak maszkot azoknak a vásárlóknak, akiknek még nincs védőfelszerelésük.(ATV.hu)

Budapesten és Pest megyében maradnak a szigorú feltételek!

Ha az árus nem mehet a vásárlókhoz, a vevő megy házhoz

A gyomaendrődi Stranszki Mihályné Zsuvega nem esett kétségbe, mikor a településen pár hete bezárták a piacot. Az asszony, aki férje által termesztésű alapanyagokból, házilag előállított termékeit kínálta helyben és környékbeli településeken, úgy döntött kapupiacot tart. Ennek megfelelően szerda délelőttönként várja háznál a vásárlókat.

A fővárosba is rendszeresen vitte portékáit, ám koránál fogva elővigyázatosságból ma már nem indul útnak, pedig sokan várják tartósító- és vegyszermentes finomságait. – Mint kistermelőnek tilos a postázás, de keresem a megoldást, hogy a főként vegetáriánusokból álló törzsvásárlóimat országszerte el tudjam látni – mondta el a BEOL-nak.

Budapesten és Pest megyében maradnak a szigorú feltételek!

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük