Kultúra
Filmiskola (6.)
Az akkori lehetőségek nem engedték meg, hogy kint forgathassunk Prágában, mert az utazás, az ott tartózkodás a stáb létszáma és a szereplők miatt igen nagy költség lett volna. Egy ideig arra gondoltunk, hogy Budapesten fogjuk megtalálni a kívánt helyszíneket, de még úgy is lehetetlen lett volna beleférnünk a megadott költségvetésbe. És akkor jött az ötlet, hogy tegyük be az egész filmet egy műterembe, és teremtsük meg hozzá azt a stilizált környezetet, ami a film témájától, mondanivalójától és atmoszférájától nem idegen, sőt!
MI lett az eredmény?
A film alaphelyszíne egy műteremben felépített kis operaház belső tere lett. Színpaddal, nézőtérrel, páholyokkal. Ez egyezett az alapelképzeléssel, mert a filmet úgy akartam indítani, hogy éppen bemutatják Beda Foltyn „Juditját” az operában. A nézőtéren és a páholyokban helyet kaptak élete meghatározó szereplői, fontos kapcsolatai, gyermekkori barátai, diáktársai, első szerelme, felesége, tanítómestere, „tanítványai”, tehetségesebb kortársai stb. Miközben a színpadon folyik az opera előadása, és Foltyn maga vezényli művét, a résztvevők visszaemlékeznek, és felidézik a vele való kapcsolatukat, amelynek helyszínei hol a nézőtéren, hol a színpadon elevenednek meg. Ehhez mobilizálható díszletelemekre volt szükség, amelyeket a tervező úgy talált ki, hogy a falakat oszlopokkal határolt tüllök alkották. Ezek lehetővé tették, hogy minden helyszín mögött, a háttérben, sejtelmesen megvilágítva, mindig ott legyen a jelen idő, a színház egy-egy részlete. Hol a páholyok, hol a színpad az előadással stb. Minden helyszínt el tudtunk helyezni ebben a térben, csak színeikben, alakzatukban, berendezésükben különböztek egymástól. Izgalmassá, érdekessé tette ez a stilizált díszletvilág az egész történetet a hagyományos, kisrealista megközelítési móddal szemben. A különös, nem mindennapi, sajátos látványvilág rögtön elemelte a filmet a valóság talajáról, egy másik dimenzióba. Mégis ezzel együtt, a jelenetek realista volta karakterizálta a figurákat. Ugyanakkor a főszereplőt megannyi változatban láttatva karikírozta, hisz az elbeszélők emlékezete hol idealizálta, hol lerántotta róla a leplet, s így a róla alkotott teljes kép, jellemének karaktere a film végére megannyi mozaikból, képtöredékből rajzolódott ki.
Az egész mozit végigkísérte egy dilettáns opera ősbemutatójának előadása, amelyet meg kellett komponálni, és rendezni a filmen belül. Olyan zenei motívumokat használva, amelyek Foltyn egész életét végigkísérték. A film végén Beda Foltyn a hőn áhított opera színpadán szégyenül meg és szembesül bukásával, egész torz magatartásával, jellemtelen, fasisztoid, pusztítóan ártalmas énjével. Hiszen operáját csak azért mutatták be, hogy „megtréfálják”, leleplezzék végre a világ és önmaga előtt. A fizetett tapsoncok a végén kiröhögik, ahogy a zenészek, az énekesek is. És a színpadon hajlongva, egyszer csak visszanyeri látását, valóságosan érzékeli, s szenvedi meg, hogy áldozata lett a saját hiúságának, nagyravágyásának, s ebbe bele is pusztul. De a világ könyörtelenül túllép rajta, mert nincs mentség a számára. Foltyn egy valódi érzelmektől mentes, tehetségtelen akarnok volt, aki mindent úgy élt meg, „mintha” művész lenne, csak éppen hiányzott belőle a „mintha” ember lenne. Megvetni való, szerencsétlen pojáca, aki nem tudott önmaga, hanem valaki akart lenni. Valaki, aki nem volt, s ezért nem lett se ember, se művész, csak egy önjáró marionett-bábú. A stilizált díszletek, a karikírozott zene, a látványos, expresszionista színpadkép, az ízléses és az ízléstelen szín- és fényhatások, a tárgyak proccsága és bősége, a ruhák, jelmezek, anyagok, mind-mind karakterizálták Foltyn jellemét. A környezete és a többi szereplő, akik mind hús-vér emberként beszéltek, jártak-keltek, éreztek körülötte, ezzel az ellenpontozással leplezték le az ő ürességét, kisszerűségét.
Színdramaturgia
Életének korszakait, pályájának fő állomásait a látvánnyal is igyekeztünk elválasztani egymástól, kiemelni és megerősíteni. A színdramaturgia felhasználása, esetünkben indokolt és célirányos volt.
A gyermekkor – amikor még semmit nem tudunk meg róla, amikor még csak egy rajongó kis zongorista fiú, aki csupán gyerekes pózokban tetszeleg, de igazi tehetséget is felvillant, aki olykor még őszinte is – egy szegényes, kispolgári enteriőrben játszódott. Meleg, barna színeket használtunk. Az első szerelemnél, az idétlen kamaszlelkűségnél a rózsaszín és a világoskék színek domináltak. A karrieréhes diákéveknél a szürke és a zöld színek domináltak. A házasságnál és a felfuvalkodott pályakezdésnél, amikor már mániákusan csörtet a meghódítandó művészvilágba, a lila színnel és a sárgával operáltunk. Lezülléséhez a penészzöldet, a feketét és a piszkos sárgát kevertük. Tehát Foltyn életútjának követéséhez színkorszakokat csináltunk, s ennek megfelelően kellett a díszleteket, a tüllfalakat, a berendezéseket, a tárgyakat harmonizálnunk egymással, amelynek sokszor éppen a diszharmónia volt a lényege. Foltyn jellemének lényegéhez hozzátartozott az egoizmus, a nárcizmus, tehát szinte minden helyszínen volt tükör, s mindenütt más és más. Helyhez, divathoz szabott küllemű, formájú, nagyságú, keretű. Sokszor az egyik térből a másikba a tükörképek segítségével jutottunk át. Vagy a tüllfalakon átlépve, vagy azokon átlátva kerültünk az egyik korszakból a másikba. A színek tehát az idődramaturgában való eligazodáshoz is hozzásegíthették a nézőt – szinte észrevétlenül.
A nem mindennapi díszlet (tervező: Felvidéki András) különleges képi ötletekre adott lehetőséget, ahogy a számtalan tükör is. A fénnyel ki lehetett emelni arcokat a nézőtérről, majd a kiemelt arcok fokozatosan elsötétedtek, ahogy felsejlett mögöttük az új helyszín, elbeszélésük idejének helyszíne, ahol egy trükkös kameramozgással, már az előbb még beszélő, visszaemlékező nézőt láthattuk viszont ifjan, más ruhában, sminkben egy jelenet kellős közepén, Foltyn társaságában.( Foltyn: Maszlay István, a film operatőre:Becsy Zoltán)
A zökkenőmentességek a rögzített konkrét elképzelések biztosítják
A fentiekből már kiderülhetett, hogy van olyan eset is, amikor az irodalmi könyvet szinte teljes mértékben át kell „írni” az előkészületi munkák után, amikor véglegessé válik a helyszín, a díszlet stb. Nem a dialógusok, nem a jelenetek tartalma változik, hanem a megjelenítés, s mint az előbbi példa mutatja, ilyen esetben nagyon alaposan át kell gondolni és ki kell találni a lehetséges kamera beállításokat, színészmozgatást, világítást stb, s ezeket a technikai forgatókönyvbe pontosan bele kell írni. A technikai könyvben a jelenetek beállításokra tagozódnak. Minden beállítás új kameraállást jelent. A beállításokon belül fel kell tüntetni, hogy a kamera mikor, melyik szereplővel mozog, s azt milyen plánban, képkivágásban tartva. Szigorúan meg kell határozni a vágópontokat. Meddig tart egy snitt, hol történik plánváltás, hogyan alakul ki egy ansnittes szűksecondos kettős jelenetből egy sokszereplős nagytotál, hová kell felépülnie a fahrt sínnek, honnan, hová halad a kamera, kit követ és meddig, mikor svenkel át egy másik szereplőre,vagy melyik szereplővel halad tovább, mikor élez át az egyik arcról a másikra, esetleg annak tükörképére stb.
Be kell jelölni a fényváltások helyét is. Pontosan be kell írni, hogy nappali szórt fényt igényel-e a jelenet, vagy effektes világítást, abból is realista vagy szürreális, vagy mesei, nem valós, fantázia világítást kívánunk-e. A bonyolultabb beállítások megkövetelik, hogy a forgatókönyvbe lerajzoljuk, vagy skicceljük a helyszín kicsinyített alaprajzát, s ott bejelöljük a kamera helyét, s a szereplők lehetséges mozgásait. Esetleg – emlékeztetőül – néhány vonallal képkompozíciót, képkivágást is skiccelhetünk. Mert ha precízen, pontosan ki is van találva minden, még akkor is adódhat olyan helyzet a forgatás közben, hogy korrigálni kell az eredeti elképzelést, s ott helyben kell kiötleni egy jobb megoldást. De ez csak akkor megy zökkenőmentesen, ha volt egy konkrét elképzelés. Akkor van mitől eltérni, s könnyebb új megoldásra lelni, mintha semmi elképzelése nincs a rendezőnek. Akkor eluralkodhat a fejetlenség, és megakadályozhatatlan az időbeli csúszás folyamata. Tehát a technikai könyvnek már minden olyan információt tartalmaznia kell, amelyekből a részlegek pontosan tájékozódhatnak.
(Folytatás következik)
