Kerítésen innen
Folyamatos gyermekbántalmazás Böjte Csaba szerzetes gyermekmentő menhelyén – 30 év börtön
Harminc év végrehajtandó börtönre ítélte szerdán alapfokon a csíkszeredai bíróság a Böjte Csaba szerzetes által létrehozott és működtetett dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel.
Harminc év végrehajtandó börtönre ítélte szerdán alapfokon a csíkszeredai bíróság a Böjte Csaba szerzetes által létrehozott és működtetett dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel.
Elborzasztó esetek
A legsúlyosabb bántalmazás a többrendbéli nemi erőszak, a volt nevelő ellen 15 fiú vallott. Az ügyből kiindulva annak jártunk utána, írja a Telex, hogy voltak-e olyan rendszerszintű problémák a vizsgált időszakban a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonainak működésében, amelyek kedveztek az esetleges abúzusoknak.
A Transtelex lapelődje, a Transindex már tavaly nyáron értesült arról, hogy a csíkszeredai bíróságon folyamatban van egy büntetőper a magyarországi és romániai közpénzekből, illetve magánadományokból működő dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt munkatársa ellen. Megtudtuk azt is, hogy a férfit gyermekek ellen elkövetett szexuális és fizikai abúzusokkal vádolják, de tekintettel arra, hogy a sértettek kiskorúak, a per zárt ajtók mögött zajlott. Múlt év végén kikértük a csíkszeredai bíróságtól a vádirat anonimizált kivonatát.
A vádirat szerint
35 éves K. Sz. összesen 36 bűncselekményt követett el tíz év alatt,
2007 és 2017 között, előbb a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, majd a Kászonaltíz községhez tartozó kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott gyermekek ellen. A sértett felek száma tizenöt, mindannyian fiúk, és mindegyikük kiskorú volt (a legkisebb 8 évesnél kisebb, a legnagyobb 16 éves) az elszenvedett szexuális és fizikai abúzusok időpontjában.
Az ügyészek szerint a vádlott két gyermeket megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet „megrontott”, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét abban az időszakban, amikor a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottja volt. A kiskorúak egy részének több típusú – szexuális és fizikai – abúzust is el kellett szenvednie az akkori nevelőjétől, derül ki a vádiratból.
K. Sz. 2007 és 2011 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központban, 2011-2017 között pedig a kászonaltízi Szent Katalin Otthonban dolgozott, az utóbbi intézménynek 2014-ig a helyettes vezetője is volt. A vádirat szerint az első bizonyítható bűncselekményt a tusnádfürdői otthonban követte el: orális szexre kényszerített egy „4 és 8 év közötti” gondozottat. A csíkszeredai ügyészség szóvivője, Cristina German a Transtelexnek azzal magyarázta a gyermek akkori életkorával kapcsolatos bizonytalanságot, hogy kihallgatásakor a fiú nem emlékezett pontosan az abúzus időpontjára.
A vádirat szerint K. Sz. a következő bűncselekményeket követte el tíz év alatt, a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottjaként:
- egy 14 éven aluli fiút több alkalommal orális szexre vett rá (ez a bűncselekmény az új Btk. szerint nemi erőszaknak minősül)
- négy fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy simogassák a nemi szervét
- hét fiúnak rendszeresen simogatta a nemi szervét
- hét fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy együtt nézzenek pornófilmeket
- öt fiúnak rendszeresen mutogatta a nemi szervét
- tizenkét fiút rendszeresen ütlegelt
- egy fogyatékkal élő, beszédképtelen fiút rendszeresen ütlegelt, és többször kitette az otthon emeleti (hat-hét méter magasan lévő) ablakpárkányára, és becsukta az ablakot
A szerkesztőség csak a vádirat rövidített változatát kapta meg a bíróságtól, amelyben a sértettek vallomásainak részletei ki vannak takarva.
Információnk szerint azonban ezek a vallomások számos olyan sokkoló, horrorisztikus részletet tartalmaznak, amelyekből kiderül, hogy a rábízott gyermekek évekig ki voltak szolgáltatva a nevelőjük kénye-kedvének, aki érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őket, és folyamatos rettegésben kellett élniük a rendszeres kínzásoktól és megalázásoktól tartva.
Belső „hang”
P.M. maga önkéntesként kezdett dolgozni az alapítvány egyik intézményében, és több hónap eltelte után megkérték, hogy maradjon, és munkaszerződést kötöttek vele.
„Azt tudom, hogy a bántalmazott gyerekek sokszor éveken át titokban tartják az elszenvedett szexuális abúzusokat, mert egy erős szégyenérzet társul a bántalmazáshoz. De azt nem tudom elhinni, hogy K. Sz. kollégái semmit nem vettek észre a történtekből, ne látták volna mondjuk az ütésnyomokat a gyermekeken”
– hangoztatta a volt helyettes otthonvezető.
Olvassa el Cseke Péter teljes cikket a Telexen!
Böjte Csaba reakciója
A Magyar Hangnak sikerült elérnie Böjte Csabát.
„– Amint tudomást szereztem arról, hogy visszaélések történhettek, egyből a hatóságokhoz fordultam. Megdöbbentett, mindaz, ami kiderült és magam sem tudom rá a magyarázatot. K.Sz. rendszeresen részt vett képzéseken, semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit, az ügynek komoly tanulságai vannak, hiszen az érintett gyerekek életre szóló traumát szenvedtek el. Ezért gondoskodtak számukra pszichológusok segítségéről.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Varga János
2022.07.03 16:02 at 16:02
Mindenesetre Böjte Csabát mint felelős vezetőt vétlenségre való tekintet nélkül /ami erősen megkérdőjelezhető/ elítélem , mert nem a sértettekért , hanem a „munkatárs „lelkiüdvéért „tartott misét . még jó , hogy a Kaletát nem vette fel a gyerekek mellé bentlakó nevelőnek !!!