Sport
Fucsovics Márton a Roland Garroson folytatta sorozatát

A világranglistán 45. magyar játékos genfi tornagyőzelme után kedden a francia nyílt teniszbajnokságon a kanadai Vasek Pospisilt győzte le magabiztosan három játszmában.

Az első szettben a magyar játékos villámgyorsan elhúzott 5:0-ra, s riválisa egy bréknek köszönhetően 5:3-ra felzárkózott ugyan, de végül simán, bő fél óra játék után került előnybe.
A második felvonásban 3:3-ig szoros volt a csata, ezután azonban Fucsovics sorozatban három játékot nyert, amiből kétszer is Pospisil adogatott, így már 2-0-ra vezetett.
A harmadik szettben Fucsovics rögtön elveszítette szerváját,
de 3:2-nél visszavette, majd egészen a rövidítésig nem is fordult a kocka. A tie-breakben Fucsovics 5-3-nál került lépéselőnybe, és három meccslabdához jutott. Ezekből az utolsót értékesítette, így 2 óra 11 perc alatt megnyerte a mérkőzést.
Fucsovics a 64 között a 16. kiemelt brit Kyle Edmunddal találkozik, aki az első fordulóban 1 óra 57 perc alatt három szettben (6:2, 6:4, 6:3) győzött az ausztrál Alex De Minaur ellen.
Fucsovics eddig egyszer játszott a dél-afrikai születésű 23 éves Edmunddal, akitől tavaly Winston-Salemben, kemény pályán a nyolcaddöntőben 6:2, 6:1-re kikapott.
Edmund negyedszer szerepel a Roland Garros főtábláján, 2015-ben és 2016-ban a második, tavaly a harmadik fordulóban búcsúzott.
Roland Garros, férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Vasek Pospisil (kanadai) 6:3, 6:3, 7:6(5)
(MTI)
https://varosikurir.hu/fucsovics-elso-tornagyozelme/
Szerző
Friss
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
- ’15 éve folyamatosan ugrik a lovénk kattintás nélkül is’ – reagálta egy hozzászóló Orbán keddre rendelt gyűlöletkeltésére
- A Reichstag égése