Connect with us

Sport

Fucsovics továbbjutott, Babos kiesett a US Openen

Megosztás

Az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság első fordulójában Fucsovics Márton könnyed győzelmet aratott a bolíviai Hugo Delien ellen, míg Babos Tímea egy órán belül kikapott az amerikai Madison Keystől.

Fucsovics Márton pályafutása első győzelmét aratta az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján: a magyar játékos kedden Hugo Dellient múlta felül három játszmában a nyitófordulóban. A nyíregyházi teniszező 2016 és 2019 között minden alkalommal az első körben búcsúzott, mostani sikerével viszont már mind a négy Grand Slam-tornán van győztes meccse.

A találkozót ugyan nem kezdte jól Fucsovics, ugyanis 1:1-nél elvesztette adogató játékát, de aztán 3:3-nál utolérte bolíviai ellenfelét. Az egyenlítéstől lendületbe jött a magyar játékos, aki ezt követően nemcsak semmire nyert adogatóként, hanem brékelt is, majd könnyedén „kiszerválta” az első szettet (6:3).

A második felvonásban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek, de akkor a világranglistán 66. Fucsovics brékelt, ettől pedig láthatóan megtört a rangsorban 97. ellenfele, ugyanis a következő két játékban még csak labdamenetet sem tudott nyerni (6:3).

A harmadik játszmában 1:1-nél Fucsovics nagyon megszenvedett saját adogató játékával, négy bréklabdát kellett hárítania, de végül megnyerte a gémet, ezzel pedig el is lőtte minden puskaporát Dellien, aki innentől labdamenetet is alig nyert (6:1). A mérkőzés 108 percig tartott.

A 28 éves Fucsovics ellenfele a második fordulóban a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrov lesz, akit múlt héten legyőzött a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tornán a nyolcaddöntőbe jutásért.

Babos Tímea. Fotó: Rhea Nall/USTA

Babos csupán két játékot nyert

Babos Tímea nagyon simán kikapott kedden a hetedik helyen kiemelt Madison Keystől az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában.

A világranglistán 101. magyar játékos nem kezdett jól, ugyanis rögtön 2:0-s hátrányba került adogató játéka elvesztésével, ráadásul esélye sem volt hasonló bravúrra amerikai ellenfelével szemben, mivel fogadóként az első játszmában mindössze négy labdamenetet tudott nyerni. A 2017-ben döntős Keys még egyszer brékelt, így alig 26 perc után 6:1-gyel játszmaelőnybe került.

A 27 éves soproni teniszező a folytatásban sem tudott újítani, mert bár az első adogató játékát megnyerte a második szettben, de a következő hármat elvesztette, a felzárkózásra pedig nem volt sansza, mivel bréklabdáig sem jutott a végül 56 perces mérkőzésen.

Madison Keys. Fotó: Rhea Nall/USTA

Babos párosban vigasztalódhat a francia Kristina Mladenovic oldalán: első helyen kiemelt világbajnok kettősük szerdán a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duóval csap össze az első fordulóban.

Balázs Attila kiesett a US Openen

A világranglistán 78. magyar jól kezdett a kazah Mihail Kukuskin ellen, az első szettben 4:1-re elhúzott, de a 90. helyen álló riválisa sorozatban öt gémet hozva fordított. A 31 éves Balázs a második szettben is brékelőnnyel vezetett 5:3-ra, de ezúttal sem tudta lezárni a játszmát, a rutinos Kukuskin pedig kétszettes előnyről már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 2 óra 16 percig tartott.

Balázs Attila. Fotó: Andrew Ong/USTA

Balázs első főtáblás meccsét vívta a US Openen, ahol előzőleg csak 2010-ben indult, akkor a selejtező első körében búcsúzott. Kukuskin 11. alkalommal főtáblás New Yorkban, és már négyszer bejutott a harmadik fordulóba.

A tennis love and game oldal szerint a US Open a legkevésbé sikeres Grand Slam-torna a magyar férfi teniszezőknek: több mint 35 éve, Taróczy Balázs óta nem tudott magyar játékos mérkőzést nyerni a főtáblán.

US Open

1. forduló

Férfiak:
Fucsovics Márton–Hugo Dellien (bolíviai) 6:3, 6:3, 6:1
Mihail Kukuskin (kazah)-Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4

Nők:
Madison Keys (amerikai)–Babos Tímea 6:1, 6:1

Forrás: M4 Sport/MTI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük