Connect with us

Sport

Mareczko triplázott a Tour de Hongrie-n

Megosztás

Jakub Mareczko sorozatban a harmadik sprinthajrát is megnyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, mivel kedden a negyedik, Sárospatak és Kazincbarcika közötti szakaszon is diadalmaskodott.

Összetettben továbbra is az ausztrál Kaden Groves áll az élen.

A 180 kilométeres, 1150 méter szintkülönbséget tartalmazó etapon három gyorsasági részhajrá, valamint a 304 méter magas tardonai emelkedő kétszeri megmászása után két hegyi hajrá várt a 110 versenyzőre, akik Sárospatakon a vasárnapinál 16 fokkal hidegebb, 17 fokos időben rajtoltak el.

A Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnye a negyedik, 180 kilométeres Sárospatak – Kazincbarcika szakaszon a kazincbarcikai Jószerencsét úton. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kusztor Péter nem örült a borult égnek, és főleg az éjszakai vihar nyomán kialakult nedves útnak

Az MTI-nek a 35 esztendős kerékpáros elmondta: az emelkedő kicsit megrostálhatja a mezőnyt a végére, noha nagy leszakadásokra nem számít. Bár biztosra vette, hogy lesz szökés, sprintbefutóra számított az előző napokhoz képest némileg kisebb csoporttal, amennyiben nem lesznek bukások és káosz a vizes aszfalt miatt. A mezőnyversenyben kétszer, időfutamban egyszer magyar bajnok bringás a célkitűzésekről elárulta: szeretnék megőrizni a hegyi pontverseny éllovasát illető piros trikót spanyol csapattársának, David Lozanónak, az olasz Andrea Peront pedig segíteni a befutónál, és saját maga jó teljesítményében is bízott.

Kusztorhoz hasonlóan a friss magyar bajnok Filutás Viktor sem örült a várható esőnek

A borús időben több sikertelen kísérletet követően két szökésből összeállt egy ötfős élcsoport, amelyben ott tekert Rózsa Balázs (Novák) és Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), előbbi Kazincbarcikán második helyet vitt el a gyorsasági részhajrán, a hegyi hajrában pedig második lett Pelikánt megelőzve, ám 55 kilométerrel a cél előtt leszakadt a csoportról.

A három és fél percnél is nagyobb előnyt kidolgozó szökevények üldözését Peák Barnabás istállója, a Mitchelton-Scott és a Valter Attilával felálló CCC vezette.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Az utolsó gyorsasági részhajránál Pelikán harmadik, míg a második hegyin második lett, miközben az ausztrál Chris Harper (Jumbo-Visma) 35 kilométerrel a cél előtt lerázta társait, így a többieket sorra befogták, Pelikán is erre a sorsra jutott.

A mezőny 17 kilométerre a céltól az utolsó szökevényt is utolérte

A jósolt eső végül nem érkezett meg, a sprintre így száraz körülmények között került sor, ám az enyhén emelkedő befutó előtt 1,2 kilométerrel a mezőny harmadánál bukás történt, amelybe az éllovas Groves is belekeveredett, de mivel három kilométeren belül volt a baleset, így azonos idővel írták jóvá a célba érkezését, és megtartotta a sárga trikót.

Az etapgyőzelemért kis csoport vetélkedett, a leggyorsabbnak ugyanúgy a CCC olasz sprintere bizonyult, mint Hajdúszoboszlón és Nyíregyházán. Egymást követő három szakasz megnyerésére 1953-ban volt példa legutóbb, akkor ez a bravúr Bartusek Bélának sikerült.

A legjobb sprintert illető zöld trikót már biztosan elhódító Jakub Mareczko kiemelte, csapata az előző napokhoz hasonlóan rendkívüli munkát végzett, ezúttal is a lehető legjobb pozícióba vitték társai, a végét pedig megoldotta egyedül. Csapattársa, a tavaly harmadik Valter kapcsán hangsúlyozta, szerdán az ő napja következik, a magyar kerékpárost segítik majd a lengyel istálló tagjai a minél jobb összetett eredményért.

Második helyen a lett Emils Liepins, harmadikként a holland David van der Poel végzett. Legjobb hazai versenyzőként – az elmúlt két naphoz hasonlóan – a magyar válogatott Karl Ádám ért célba, ezúttal tizedik lett. Az MTI-nek elmondta: balról a murvás részen kerülte ki a bukást, előtte pedig már volt egy szakadás, így bár fel tudott érni az élcsoportra, de ennél többet nem tudott kihozni a helyzetből.

„Jobb eredményért jöttem, de az utolsó kilométeren kilátástalan volt a helyzetem, így örülök, hogy végül tizedikként célba tudtam érni” – mondta Karl.

Az elmúlt esztendőkben rajt- és célvárosként is helyszínt adó Kazincbarcikán idén is nagyon várták a viadalt: az egyik tízemeletes ház oldalának egészét a magyar körverseny előtt tisztelgő falfestmény ékesítette.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

41. Tour de Hongrie
4. szakasz, Sárospatak-Kazincbarcika (180 km):
1. Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 3:55:53
2. Emils Liepins (lett, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
4. Sasha Weemaes (belga, Vlaanderen-Baloise) a. i.
5. Andrea Guardini (olasz, Giotti Victoria-Savini Due) a. i.
6. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) a. i.
10. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
19. Dina Márton (Kometa-Xstra) 12 mp h.
24. Valter Attila (CCC Team) a. i.
30. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 14:10:38
2. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2 mp h.
3. Lennard Hofstede (holland, Jumbo-Visma) 3 mp h.
4. Emiel Planckaert (belga, Vlaanderen-Baloise) 6 mp h.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 7 mp h.
6. Szatmáry András (magyar válogatott) a. i.
17. Dina Márton (Kometa-Xstra) 12 mp h.
21. Valter Attila (CCC Team) a. i.
24. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Szatmáry András (magyar válogatott)

A 41. Tour de Hongrie szerdán a királyetappal, a 188 kilométer hosszú, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó Miskolc-Gyöngyös-Kékestető szakasszal zárul.

Forrás: MTI/TDH.hu

szélrekord

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük