Sport
Fuss a temetőbe(n)!
Már a sírásó-verseny is kissé morbid volt, ám futóköröket kijelölni a temetőbe már tényleg crazy kategória.
Az MTI jelenti,
hogy „a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nemzetközi példákat követve, futóútvonalakat jelöl ki a Fiumei úti sírkert területén. Az indokok között szerepel, hogy a nemzeti emlékhelyet szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe.”
Hát, nem tudom. Lehet, hogy egy-két elvetemült kocogó betévedt már egy-egy temetőbe, ám érzem, hogy magyar futók tömegesen szeretnének éppen temetőkben edzeni.
Persze-persze tudok róla, hogy van aki queens-i és brooklyn-i temetőkben készül a New York Marathonra, ám még a tengerentúlon sem mindennapi dolog futócipőben róni a köröket a sírok között.
Nem vagyok álszent,
de mégis tekintettel kellene lenni elsősorban az elhunytak hozzátartozóira. Nem hiszem, hogy jó néven vennék, hogy a síremlékek között futkározókat kellene kerülgetniük.
Persze ahány ház, annyi szokás. Ahogyan egy-egy mexikói temetőben Mindenszentek idején és Halottak napján énekelnek, zenélnek, sőt, esznek-isznak a hozzátartozók, alkalomadtán még egy-egy halloweeni jelmezes futóverseny is belefér.
Ilyen öt kilométeres „Rest in Peace” futóversenyt rendeznek például a philadelphiai Laurel Hill temetőben. Egyszer egy évben!
Egy tucat futóbolond kedvéért
De visszatérve Budapestre, a magyar temetőkben futóköröket kijelölni még akkor is kegyeletsértő, ha van egy tucat futóbolond, aki szívesen igénybe venné ezt a „szolgáltatást”.
Persze a NÖRI nem tartja kegyeletsértőnek a sírkertben futást, sőt, szerintük a futókörök átadásával lehetőséget biztosít arra, hogy kijelölt útvonalon, a mosdóhasználat és egyéb szolgáltatások biztosításával futhassanak a sportolni vágyók.
A műemléki falak mentén egy kör hossza éppen három kilométer, szintkülönbség nélkül, részben aszfalt, részben terep úton.
Futópályát nem szentelnek föl?
A futópályákat szeptember 14-én szombaton adják át, az eseményen Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója mellett a projekt fővédnöke, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, valamint Rakonczay Gábor ultramaratonista is részt vesz.
Lelkük rajta! Arról nem szól a fáma, hogy bármelyik felekezet is tiszteletét tenné az eseményen, pedig manapság még focipályákat is szívesen felszentelnek az illetékesek.
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nem vicc: Orbán szerint, ha nem számítjuk bele, amit elbuktunk, akkor jól haladunk az uniós pénzlehívással
- Egymás kezébe csapott a ‘legyetek bátorak’-féle V-Híd és a műszaki egyetem
- Feleséggyilkosság Fóton
- Vitézy Dávid eddig se kímélte Lázár Jánost, de úgy tűnik most már pároslábbal ugrál annak lágyaltestén
- Hosszú Katinka visszavonul – Búcsúzik az Iron Lady
- Az USA pénzügyminisztériuma nem a magyar KEHI, GVH, vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatal – avagy, ahogy azt Mórickáék elképzelik….
- Sulyok úr, melyik az a könyv, amiben együtt szerepel Wass Albert és Máté evangéliuma?
- Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható
- Az 51. tagállam
Károlyi János
2019.09.06 19:38 at 19:38
Itt holtversenyben akár három győztest is kihirdethetnek!… 😀
MitBroorp
2024.11.14 08:09 at 08:09
MNGIE disease is caused by mutation in the TYMP gene which provides instructions for the production of the thymidine phosphorylase enzyme which breaks down thymidine into smaller molecules helping the regulation of the level of nucleosides in the cell priligy amazon uk
cost cytotec without prescription
2024.11.28 05:45 at 05:45
An initial effect can be seen within 72 hours of initiation of allopurinol with maximal effect by 7 10 days does walgreens sell cytotec If you have one of these hereditary cancers, there may be higher risk