Kerítésen innen
G. Fodor köpni-nyelni nem tudott a TV2 új műsorában
Abban mindig van némi rizikó, ha élő adásba olyan embert is behív egy adott csatorna szerkesztője, akit nem ő irányít. Az beszél össze-vissza a saját kótyagos feje szerint, szóval csak a gond van vele. Nélküle pedig még a hívő rajongótábornak is unalmassá válik a műsor. Nagy a dilemma!
Vajna a saját dugájában
Visszaszámlálás a választás előtt – ezzel az új rovattal jelentkezik péntektől a Tv2 Mokka című műsora, ebben aktuális politikai kérdésekről diskurálnak majd a meghívott vendégek. A debütáló rész váratlanul emlékezetesre sikeredett, mert az érezhetően sorosozásra behívott politikai szakértő inkább a hite szerinti frankót mondta.
A kormány legújabb kampányával ellentétben a déli határszakaszon álló kerítést nem bontaná le az ellenzék, de az amúgy is csak „szimbolikus”, nem állít meg az senkit
– mondta Boros Tamás, a Policy Solutions elemző intézet stratégiai igazgatója. Akik péntek reggel a Tv2 Mokka című műsorával kezdték a napot, élőben nézhették végig, ahogy a politológus teljesen korrekt és kerek elemzésére szabályosan lefagyott az egész stúdió élő adásban. (HVG)
A „Visszaszámlálás” című blokk debütálásán
– mi más? – a Fidesz plakátkampányának photoshoppolt darabja volt a téma, amin többméteres karjaival öleli a mecénás keblére a hozzákötött politikusokat. Az új formát arra találták ki, hogy otthonosnak tűnő környezetben, lazán beszélgessenek arról, hogy Orbán milyen klassz srác. Hát, ebben az esetben ez nem jött össze!
Istenes László műsorvezető is belehúzott, mert a plakáton látható erővágót
a Soros által átölelt ellenzéki politikusok kezében szerinte „csípőfogó vagy harapófogó, vagy nem tudom mi” van.
mondattal írta le.
A vitapartner G. Fodor Gábor volt, aki ezúttal a Századvég Alapítvány elnökhelyettese titulusát használta és megbízói örömére hozta a migrásozós topikokat.
Boros Tamás viszont végig a tényeknél maradt, megemlítette, hogy miért is kampányol az Orbán-kormány a menekültek ellen, miközben „nagyon helyesen” befogadott oltalomra szoruló embereket.
Az alákérdezésben jártas Istenes László itt megpróbálta átvenni az irányítást…..
Szerző
Friss
- Zarándoklat-vonat a Misszió Tours szervezésében – Soltész államtitkár nem kommunikál Lázár miniszterrel, aki éppen ürülékből épít várat?
- Képzelje, mennyit spórolnánk, ha a miniszterelnök lenne az összes ‘funkci’ – Nyírbogáton fut a próbaverzió
- 23 igen – 10 fideszes nem = a főváros él az elővásárlási jogával Rákosrendező kapcsán
- Ujabb magyar focista igazolt a top-ligába
- Recseg-ropog az Orbán-rendszer – Ilyen még nem volt: tüntetést szerveznek a bírók
- Szia Uramék nem tolonganak a megvehető ezredesi rangért – Konkrétan: nincs rá fizetőképes kereslet
- A Megafon bekebelezi az Origo-t? – Nem lenne nagy változás, de mégis…..
- Tiszta őrület: Trump, akárcsak Orbán, az ország legnagyobb gondjai között tartja számon a gyerekek nemváltását
- Átlátszó: négy éve nem érkezik közvetlenül Ukrajnából orosz gáz, és ezt mi akartuk
- Az új zűrök alatt se feledjük: tovább ketyeg a napi 400 millió forintos bírság – A regnáló döntésképtelen