Banánköztársaság
Gábor György: a Rogán-művek korróziónak indult, elavult gépsorral dolgozik, s a futószalagról egyre több ócska selejt kerül le
Sulyok Tamásnak (és a Fidesznek) nyert ügye lett volna, ha Sulyok a megválasztásakor, kellő eleganciával és bölcsességgel elmondja, hogy az ország legelső közjogi méltóságaként az alkotmányosság legfőbb őre kíván lenni, mert saját családjának múltbeli hibái és tévedései ismét ráébresztették arra, hogy mit jelent és hova vezet az állami szintre emelt jogfosztás.
De nem mondta
Most pedig azt mondhatta volna, hogy köszönet illeti a két történészt, akik a hamisnak bizonyult családi legendát felfejtették, s engem is, a családomat is, s példámon keresztül remélhetően az ország teljes lakosságát arra sarkallják, hogy a hamis legendákkal leszámolva, s önmagunkat végre nagykorúnak tekintve, felnőttként nézzünk szembe saját magunk, családunk és az egész ország múltjával. Mert annyi személyes kudarc, tragédia és a legkülönfélébb zsarolásra, visszaélésre okot adó alkalom után épp itt volna az ideje nekiállni ennek a munkának – teszem hozzá mindezt már én magam. Sulyok még kiegészíthette volna mondandóját – de ez már csak álom –, hogy egyebek között pont ez különbözteti meg a legenda- és mítoszképzést a történettudománytól, amelynek, mint tudománynak, autonómiára van szüksége, és nem arra, hogy kormányközeli udvartartások szennyes istállóiba beterelve szakmányban gyártassák le vele a fentről megrendelt és a hatalom képére és hasonlatosságára kifarigcsált pszeudo-múltat.
Ehelyett most az történt,
hogy a családi legenda – amely eddig is több folklorisztikus változatban hagyta el Sulyok Tamás ajkait – egy újabb bizonyíthatatlan elemmel bővült: a kommunisták által kivégzésre ítélt édesapjáról mára már az is kiderült, hogy filoszemita volt. S mindezt Sulyok Tamás annak a Mandinernek mondja el, amelynek elektronikus felületén a kiváló szerkesztők szabadon engedik, megjelentetik és láthatóvá teszik a kommentelők egy jelentős részének azt a fajta zsidózását, amelynek hangneme némileg alulmúlja a Stürmer, a Harc, a Virradat vagy az Összetartás magasb stíljét. (Bizonyos okból fakadóan nagy a gyűjteményem a Mandiner megjelentette szennyáradatból, amelynek sokszor voltam címzettje magam is, de sokan mások is, ám amelyeket idézni emitt nem merek, mert a Facebook közösség elleni gyűlöletkeltés miatt azonnal letiltana.) Szegény-szegény Sulyok Tamás, most aztán várhatja a Mandineren az édesapja filoszemitizmusa miatti gyűlöletkommenteket.
És mindehhez még egy apró adalék:
az a tény, hogy Schiffer András és Petri Ádám „apákésfiúkozásnak” igyekezett beállítani a két történész munkáját, érthető, hiszen ezért tartják őket azon az oldalon.
Sem Karsai, sem Ungváry nem „apákésfiúkozott”, ezt egy korlátozott felfogóképességű olvasó is megállapíthatja: mindketten az apák bűnét elhallgató, s helyette különféleképpen hazudozó, mára államfővé megválasztott fiúról szóltak.
Vagyis az érintett bűn nem Sulyok Lászlót terheli (miként Sulyok László bűne sem Sulyok Tamást), hanem a Sulyok László bűnét letagadó, azt elfedni és elfeledtetni igyekvő, s helyette hazugságba menekülő fiát, az államfőt, aki ezzel maga tette önmagát az egykor volt bűn cinkosává és bűnpártolójává. Az az ember, akinek ma a nemzet egységét kellene kifejeznie.
Viszont,
miközben Schiffer és Petri is az „apákésfiúkozás” ellen emelte fel lángpallosát, mindketten vidám önfeledtséggel „apákésfiúkoztak”, gátlástalanul szóba hozva Karsai László édesapját: ő vajon hogy kerül ide, mi a funkciója Karsai László édesapjának az „apákésfiúk” argumentációt elutasító Petri és Schiffer okfejtésében, hacsak nem az, hogy a lap szerkesztőségének megszokott támogatásával a Mandiner fent említett keretlegény-kommentszekciója pompás lehetőséget kap az újabb rutinszerű, sunyi és aljas zsidózásra, „Kleinezésre” stb., ahogy az már meg is történt. És a két remek érvelőt az sem zavarja, hogy Sulyok Tamást mentegető fejtegetésükbe érvényes argumentumként beemelik Sulyok Tamás édesapjának nagybátyját, aki a források szerint nem szavazta meg a második zsidótörvényt, s felkerült a Gestapo listájára.
Nos, ez mi más, mint újabb „apákésfiúkozás”, helyesebben „nagybácsikésfiúkozás”: mintha a nagybácsi tisztességességéből egyenest következne az unokaöcs jellemóriássága.
Schiffernek és Petrinek amúgy – ha igénylik – gazdag, valóságos személyekkel teli történelmi listát bocsátok a rendelkezésükre, a legszűkebb családon belüli politikai és világnézeti ellentétekről, amelyek jelzik, mennyire értelmetlen bármiféle generális következtetést levonni egyik vagy másik fél jelleméről, morális tartásáról stb. Ám Sulyok Tamás magatartása, valamint Schiffer és Petri megfelelni igyekvése és ad hominem érvelése annál inkább okot ad több tanulság megvonására.
Szerző
