Connect with us

Kultúra

Galla Miklós könyvet, festményt, és cd-t is mutatott.

Megosztás

Csak játszani szeretek! Aki csak játszani szeret, az gyerek, mert a felnőttek mérnökök, akik házat terveznek, vagy irodaépületet. Gyerek nem tud irodaházat tervezni, csak felnőtt mérnök ember – mondta Galla Miklós. 

„Milyen érdekes, hogy azt mondják a magyar nyelvben a zenészre is, hogy játszik a hangszeren. A színészre is azt mondják, hogy játszik, és az én esetemben a festő is játszik, mert játszom a színekkel és az idomokkal. Tehát gyerek vagyok legbelül.

Egészen pici gyerekeknek nem való az én humorom, kell hozzá egy icipici romlottság. Ugyanakkor ellentmondok magamnak, mert van a családunkban egy 2,5 éves világ-tünemény kisfiú, akinek szoktam énekelni családi összejöveteleken. Viszem a gitárt, és nagyon jól megtalálom vele az összhangot.”

Galla Miklós újdonságai közül néhány:

– Elektromiklós Gallantológia
– Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy vége
– Függönymintha

Az alkotó egy házban lévő lakásban él, amelyhez kert is tartozik: „Ha azt mondom, hogy folyosó, az jobban illik rá, mint az hogy kert. Egy olyan folyosó, amin fű is van, és egy rózsabokor. Vannak nagyon kedves szomszédaim, ők gondozzák a rózsabokrot. Az intellektusomnál fogva elég magányos típus vagyok, de nagyon szeretek emberekkel négyszemközt találkozni, és megbeszélni dolgokat.”

Önök szerint Galla Miklós fel szokott bukkanni meglepetés szerűen egy-egy buliban? Minden részlet a Sztárportréban, különleges Galla grimaszokkal.

https://youtu.be/lvOOgKt8QTA

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük