Banánköztársaság
Gégény István katolikus hittanár: belegondolhatunk abba, mi lenne politikai váltás esetén
Nagy interjú jelent meg a Népszaván Gégény István katolikus hittanár, a Szemlélek portál lapigazgatójával,
Nagy interjú jelent meg a Népszaván Gégény István katolikus hittanár, a Szemlélek portál lapigazgatójával, ennek egy rövid részletével akarjuk felhívni a figyelmet a nagyon izgalmas beszélgetésre.
Állam és az (Ő) egyháza
Normális, ha a közcélú egyházi tevékenységet valamilyen szinten támogatja az állam, sőt: a vatikáni szerződés alapján ez állami kötelezettség is. A túl sok pénz azonban inkább akadálya a megújulásnak. Magyarországon az állam olyan mértékben avatkozik be az egyház működésébe, hogy megbetegítette a szervezetet. Eljutottunk odáig, hogy az egyházak legfőképpen olyan tevékenységet végeznek, amit az állam finanszíroz. Akkor van templomfelújítás, ha az állam ad rá pénzt. A hittan- vagy cserkésztáborok, különféle rendezvények egy része is külső forrásokból valósul meg. Ez a baj. Belegondolhatunk abba, mi lenne politikai váltás esetén, ha az új kormány másként képzelné el az egyházak finanszírozását. Összeomlana sok minden. Láthatjuk, mi történt a kötelezően választható iskolai hit- és erkölcsoktatás bevezetése után, amit egyébként – Erdő Péter bíborostól is tudjuk – nem a katolikus egyház kért, hanem a kormány erőltetett. Ezzel kiszervezték a közösségi életet a plébániákról. Az én gyerekkoromban még evidencia volt, hogy a plébánián nemcsak hittant tanulunk, hanem pingpongozunk, beülünk a könyvtárba beszélgetni, generációk találkoznak egymással. Akadnak helyek, ahol ez megmaradt, de a plébániák többségén megszűntek a közösségi alkalmak. A hitoktatók iskolától iskoláig szaladgálnak. Úgy tudom,
Lesújtó számok!
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készült egy felmérés, amelynek egyik kérdése arra vonatkozott, hogy azoknak, akik katolikus iskolákban végeztek, hány százaléka éli meg a hitét aktívan felnőtt korában. Kapaszkodjon meg: a hozzám eljutott információ szerint ez az arány mindössze 5, azaz öt százalék.
Tehát közelít a semmihez.
Nyilatkozta többek között Gégény István. Olvassa el a teljes interjút a Népszava oldalán.
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…