Kultúra
Így fedezték fel a Genezis tíz éves főszereplőjét
A 68. Berlini Nemzetközi filmfesztiválon egyetlen nagyjátékfilm képviseli Magyarországot, a Genezis. A film egyik gyerekszereplője a 10 éves Csordás Milán, aki a válogatókon azonnal elnyerte a rendező tetszését. De az eddig még nem derült ki, hogy miként találtak rá a kisfiúra.
Nagyon megnyerő volt és mindenkinek tetszett, amit csinál
A film jobbára amatőr szereplőkkel készült. A kisfiút játszó Csordás Milánnak ez az első alakítása. A 10 éves gyermek tavaly részt vett a FashionKids Hungary gyermekszépségversenyén. Akkor kezdett bele a modellkedésbe, majd onnan jutott tovább a HungaroFilmcasting ügynökséghez, amely szereplőket keresett a Genezisbe.
Bogdán Árpád rendező már a felvételek alapján szimpatizált Milánnal, aki már másnap felutazott családjával Budapestre az első castingra.
„Itt már 80 százalékban tudtuk, hogy a fiunk lesz a befutó, mert nagyon megnyerő volt és mindenkinek tetszett, amit csinált” – mondta Károly Beatrix, a fiú anyja.
Nem sokkal később, Pécsett vettek részt a második szűrőn, és ezt követően már 14 napig forgatott. Arra az időre, vele együtt az egész család a helyszínre költözött.
„Csak pozitív tapasztalatokat szerzett, innentől nincs, ami eltántorítsa a színészettől”
– tette hozzá a kisfiú édesanyja.
Felfigyeltek egy nagyon tehetséges kislányra is
Bartalovics Ildikó, a FashionKids Hungary vezetője hozzátette: Milán jó példa arra, hogy Magyarországon igenis vannak tehetséges gyerekek. A mi célunk az, hogy megtaláljuk őket, és a versenyek erre nagyon jó alkalmat adnak.
Ildikó arról is beszélt, hogy néhány hónapja figyelt fel egy nagyon tehetséges 9 éves kislányra, Harsányi Mírára. Először gyermekszépségversenyre jelentkezett, majd kiderült, hogy más területeken is ügyes.
„Míra nagy boldog, amikor szerepelhet, színpadra termett. Sokoldalú, felfigyeltek az énekhangjára, de még nem tudja az irányt. A színpadi és a szinkronszínészet is érdekli, gyönyörűen mond verseket és meséket” – árulta el Harsányi Anita, Míra édesanyja.
Szerző
Friss
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak