A Vasárnapi újságot nagyon régóta nem hallgatom, de néha olvasok róla. Így legutóbb megtudtam: nyilatkozott benne Rogán Antal és Handó Tünde is. Már régen nem tudok...
Ezt a cikket 14 évvel ezelőtt írtam. Sajnos minden balsejtelmem igazolódott. És lesz még rosszabb is. Amikor 1990-ben megindult az iskolák visszaegyházasítása, a jogos sérelmek elfedték,...
2002-ben az elvesztett választás után Orbán megfogalmazta, miben hibázott. Nem építette ki a magyar nemzet új nagytőkés rétegét, és az új nemzeti középosztályt. Ahogy ismét hatalomra...
A mi országunk most egy olyan beteg, akit felfektettek a műtőasztalra, mert felfedezték, hogy azonnali operációra van szüksége. Azonban az első vágások után kiderült, hogy egyszerre...
Nem lehet vita tárgya: az Európai Néppárt messze többet tűrt el eddig a Fidesztől, mint amennyi értelmesen elfogadható volna. És most megkapják a magukét. Szerdán megszavazzák...
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét – mondták anno a fineszesek. Amikor az...
Van nekem egy kis miniszterelnököm, Orbán Viktor, aki még sohasem hazudott. Nyugodtan hajthattam hát fejemet álomra, meglepetés sohasem érhetett. Már több, mint négy éve. És akkor...
Nem értem, miért nem kiabálunk. Ismerem a példázatot a fokozatosan melegedő vízben fövő béka nyugalmáról, de ez mindjárt a forrpont. A miniszterelnök egy hete meghirdette az...
Szerdán megcavazzák a „Stop Sorost” és a zalaptákolmány-módosítást, amely – biztos, ami biztos – létrehozza a „kormány” különbíróságát. Közben „kormánypárti” matricaragasztó különítményesek járják Budapestet. Mert mindig csak a...