Burány Sándor 1994 óta a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője. Eddig még soha nem érezte úgy, hogy meg kellene magyaráznia. Az alábbi posztnak, állításunkkal ellentétben nem...
Szép volt ez az ünnepi alakuló ülés és egyben botrányos is. Végtelenül undorító megoldás Mivel Orbán nagyúr passzolta a mai felszólalás lehetőségét, így természetesen a frakcióvezetők...
Ugyan a Kossuth téren dúlt a kormánydöntő hangulat, de a parlament és a rendfenntartó erők védelmében nem is volt ez olyan rossz nap a képviselőknek. Pecsét...
Az az „ellenzék”, amely ezt a helyzetet elfogadta, elveszítette minden jogát arra, hogy bármi ellen is tiltakozzék. A rendőri erőszak fenyegető árnyékában Volt minden: ökonómikus „Istentisztelet”...
Orbán Viktor közösségi oldalán örvendeztette meg népét a sebesen sürgő-forgó Fidesz-frakció csoportképpé alakulásáról. Ezalatt a parlament előtt a demonstrálók élőlánccal vették körbe az önként bezárkózott képviselőket....
Felcsúton a helyi választási bizottság hétfőn döntött arról, hogy az időközi polgármester-választás augusztus 12-n tartják. A dolog pikantériája, – és ebből látható, hogy a fiúk gyúrtak...
Ez egy komoly ország, ez egy nagy ország, ez egy olyan ország amelyik amikor kellett, mindig kiállt magáért, úgyhogy bízhatunk az emberekben, én el fogom fogadni...
Kasszás Erzsi nagy arc, de a CBA üzletlánc úgy tűnik, mégis ráunt, mert új reklámarca Icuka, aki a fáma szerint a nagy elődtől lesett el mindent...
A választások éjszakája óta foglalkoztat néhány gondolat. Már az azt követő napokban megpróbáltam lejegyzetelni hol tartunk most. Merre tovább? Tényleg ez a Ground Zero? Nem volt...