Kiemelt hírek
Gond van a választási informatikai rendszerrel
Kevesebb mint három hónappal az országgyűlési választás előtt több hibát is észleltek a lebonyolításhoz szükséges informatikai rendszerben.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője, Pálffy Ilona éppen csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, felkészülten várják a választást, már többször is tartottak próbát, és fokozzák a biztonsági intézkedéseket.
Ugyanakkor igyekezett kisebbíteni az informatikai háttértámogatás fontosságát; szerinte nem elengedhetetlen a választás eredményének megállapításához, hiszen ezt továbbra is papíralapon végzik a választási bizottságok. Utóbbi tény nem mellékes, ugyanis a Magyar Nemzet úgy tudja, a rendszer még nem működik tökéletesen.
A választáshoz szükséges alkalmazásokat az arra illetékes önkormányzati dolgozók immár csak egy közbeiktatott pluszfelületen, a választási kapun keresztül érhetik el. Utóbbit a Nemzeti Választási Iroda éppen a biztonság növelése céljából vezette be.
A választási kapu országos főpróbáját január 4-én tartották, ám mint a lap megtudta, az ebben érintett önkormányzati dolgozók országszerte problémákat jeleztek. Voltak, akik már a választási kapun sem tudtak belépni, míg másoknak a felületről nyíló további választási alkalmazások elérhetőségével voltak gondjaik, ami miatt nem tudták elvégezni a kötelező próbafeladatokat. Arra, hogy a január 4-ei próba finoman szólva sem sikerült tökéletesen, maga a NVI is utalt – igaz, csak óvatosan.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Szerző
Friss
- Lesz-e élő boksz meccs Musk, a kihívó és Putyin között? – Kinek szurkol Orbán?
- Magyarország kormánya Facebook oldala: ‘az Európai Unió életben akarja tartani Ukrajnát. (…) Ennek nem szabad megtörténnie’
- Ujhelyi: ‘Ukrajna EU-tagságát támogatnotok nem kell félnetek jó lesz…’
- Troll-áldozattá nemesült a Novák-féle szépségverseny
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….