Connect with us

Kerítésen innen

Gyászhír a Budapest Pride-tól – Meghalt az elnök

Nagy Szilvia
Megosztás

Meghalt Nagy Szilvia a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, az LMBTQ közösség motorja. A Városi Kurír a Budapest  Pride oldalán megjelent emlékezés szerkesztett változatával idézi fel az emberjogi aktivista pályáját.

Azok a bizonyos első lépések

Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született. Úgy emlékezett vissza, hogy egy nagyon jó tanuló, jól viselkedő, visszahúzódó kisgyerek volt, aki szeretett volna megfelelni a felnőttek és a környezete elvárásainak, és nem merte felemelni a szavát, hogy kiálljon önmagáért. Abban a kötelező egyformaságban nőtt fel, ahol az volt az elvárás: ne okozz konfliktust és ne különbözz másoktól. Hosszú út és rengeteg munka vezetett odáig, mire önmaga mert lenni, elkezdett kiállni a saját érdekeiért, és a saját igazságáért. Elmesélései szerint két ellentétes impulzus dolgozott benne: a félelem attól, hogy megmutassa magát és a tökéletlenségeit, és a vágy, hogy önmaga lehessen és ezáltal kapcsolódhasson másokhoz.

Találkozása a Budapest Prievel

2007-től volt a Budapest Pride szervezője, ahol először a Budapest Pride Filmfesztiválon dolgozott, 2013-től pedig a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke lett. Hozzá tartozott az Ösztrosokk leszbikus buli, majd a Budapest Pride Fesztivál vizuális megjelenése, arculata és honlapja tartozott hozzá. 2013-ban szervezőtársaival megírták a Budapest Pride manifesztóját, és lefektették az alapjait annak a feminista és antirasszista elveken alapuló, bázisdemokratikusan működő szervezetnek, amit ma is Budapest Pride-ként ismerünk.

Amikor azt mondják ne provokáljunk az legtöbbször úgy értik ne legyünk!

Sokszor emlékeztetett minket, hogy “bármit mondanak mások, neked az a dolgod, sőt, kötelességed, hogy a lehető legteljesebb önmagad légy, hogy kifejezd azt, aki vagy.”
Folyamatosan szem előtt tartotta a közösség fontosságát: azt, hogy LMBTQ emberként a társadalomban jelenlévő előítéletekkel, rosszindulattal, vagy ellenünk irányuló politikai kampányokkal nem egyedül, hanem közösen kell megküzdenünk.
Emlékeztetett minket, hogy amikor azt mondják, ne provokáljunk, a legtöbbször úgy értik, ne legyünk, vagy ha már úgy esett, hogy vagyunk, legalább ne tudjanak rólunk.

Büszkén folytatjuk azt a munkát, amit a Szilvi megalapozott, és építjük tovább az LMBTQ mozgalmat a Szilvi által lefektetett értékek mentén. Szilvi remek humora, hatalmas szíve, folyamatos önreflexiója és rendületlen hite a közösség erejében mindig velünk lesz.
“Senki más nem fogja képviselni úgy az érdekeidet, mint te magad, és hasonlóképpen, ha mások kénye kedve szerint élsz, akkor nem élsz igazán.“ – Nagy Szilvia, 2018, Budapest Pride Megnyitó

A teljes szöveg a Budapest Pride oldalán olvasható

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük