Connect with us

Kerítésen innen

Gyöngyösi Márton, Olaf Scholz csörte

Megosztás

Európának munkaerőre van szüksége, a jelenlegi munkaerőhiányt a szabályozott, okos, ellenőrzött és jogszerű bevándorlást lehetővé tevő migrációs politika orvosolhatja – jelentette ki Olaf Scholz

Megosztás

Európának munkaerőre van szüksége, a jelenlegi munkaerőhiányt a szabályozott, okos, ellenőrzött és jogszerű bevándorlást lehetővé tevő migrációs politika orvosolhatja – jelentette ki Olaf Scholz a német kancellár Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden.

Közös, összehangolt európai megoldás kell

Olaf Scholz, az Ez Európa címmel rendezett EP-vitán a közös uniós migrációs és menekültügyi megállapodás mihamarabbi elfogadását sürgette, amelynek középpontjában – szavai szerint – a szolidaritásnak kell állnia.
Az illegális migrációt úgy kell kezelnie az Európai Uniónak, hogy az európai értékeket ne árulja el közben – hangsúlyozta.
A német kancellár kijelentette: Európának új szabadkereskedelmi megállapodásokat kell kötnie, és egyenlő feltételek melletti partnerségeket kell kialakítania.

„Ha az elkövetkező években sem változtatunk hozzáállásunkon a szabadkereskedelmi megállapodásokat illetően, akkor mások diktálják majd a szabályokat, alacsonyabb környezetvédelmi és társadalmi normákkal”

– fogalmazott.

„Európának a világ felé kell fordulnia”

A gyarmatosítás következményeinek leküzdése az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokkal kötött európai partnerség alapvető eleme kell legyen – mondta Scholz, majd hozzátette: az ilyen partnerségeknek „hátra kell hagyniuk az elmúlt évtizedek eurocentrikus nézetét”, javítaniuk kell az élelmezésbiztonságot, le kell küzdeniük a szegénységet, és segíteniük az éghajlat és a környezet védelmét.
„Európának a világ felé kell fordulnia” – fogalmazott a német kancellár, majd hozzátette: egy „kibővített és megreformált” Európai Unióra van szükség, amelyhez az EU külpolitikájában több döntés kell hozni minősített többséggel.
A német kancellár azt is hangsúlyozta, hogy „a rivalizálás és a verseny erősödött” Kína részéről. – Kína partner, versenytárs és rivális, ugyanakkor nem a kapcsolatok felszámolására, hanem „okos kockázatcsökkentésre” kell törekedni Pekinggel kapcsolatban – mondta.
A német kancellár kijelentette továbbá: Európának nem szabad megijednie Oroszország győzelemnapi katonai felvonulásán bemutatott fegyvereitől.

„Legyünk kitartóak és rendíthetetlenek Ukrajna támogatását illetően”

– fogalmazott Scholz.

Gyöngyösi Márton, Olaf Scholz csörte

Olaf Scholz, aki Roberta Metsola EP-elnökkel tartott sajtótájékoztatót az uniós parlamentben, közölte: az EU az Oroszországgal szembeni szankciók hatékonyságának javításán dolgozik. Cél a meglévő szankciók betartatása – hangsúlyozta. A következő, immár 11. szankciós csomag „nem az utolsó” – tette hozzá a német kancellár.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti képviselője felszólalásában azt mondta, Olaf Scholz pártjának, a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a korábbi politikája mára teljesen kiszolgáltatta Németországot a „putyini Oroszországnak”, Közép-Európában pedig az európai értékeket támadó olyan politikusokkal barátkozott, mint Orbán Viktor miniszterelnök és „kiszolgálói”.
Noha – véleménye szerint – Scholz kancellár számra fontosak a német nagyvállalatok érdekei, a szabadság, a demokrácia és az európai népek közötti szolidaritás legalább ennyire fontos – emelte ki.

„Ahogyan Oroszországgal szemben itt a változás ideje, úgy itt van Közép-Európában is”

– fogalmazott.
A politikus végezetül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint „európai tanítványaival” szembeni együttes fellépésre, és Közép-Európa közös felzárkóztatására szólított fel.

Kapcsolódó

 

Szerző