Németh Szilárd vállalta magára a rezsicsökkentés arcának feladatát, rá is ragadt a billog. Több éves kitartó meló után (?) sikerült az, ami a törvény szerint állampolgári...
A Magyarság Kutató Intézet igényfelmérése kurultájos szülésprogramcsomagra:
Azért van abban valami örök érvényű, hogy tanult embernek nincs párja! A Magyar Tudományos Akadémia focis hasonlattal magyarázza el a honlapján az érintetteknek, miért értelmetlen szétszedni...
Úgy kezdődött, hogy nagyon megmérgesedett az Igazságos, amikor a fülébe jutott neki, hogy az ügyészség elveszítette a Jávor Benedek feljelentését.
Meghalt az a két súlyos sérült, akiket a mentők az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár térségében történt baleset helyszínén igyekeztek újraéleszteni.
Azt nyilatkozta Gulyás Gergely, hogy „a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak.” Majd hozzátette: „Az biztos, hogy ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.”
Ismét kormányzati sajtótájékoztatót tartottak a közvéleményt érintő legfontosabb kérdésekről. A téma fontosságára tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök úr személyesen jelentette be a fantasztikus híreket. A rendezvényről álhír...
Működő jogállamban a Fidesz nevet viselő bűnszervezetet és csatolmányait régen feloszlatták, vezetőit lecsukták volna…
Többszöri jelölés után szerdán a XVI. kerületi képviselőtestület fideszes többsége újra elkaszálta Bálint György kertészmérnök, Bálint gazda díszpolgárságát, egységesen, tömbben szavazva – írta Facebook-oldalán Mizsei László...