Budapesti hétköznapok
Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
A március 23-i időközi országgyűlési képviselő-választáson nagy fölénnyel győzött az egyetlen egyértelműen ellenzéki induló a DK-s Varju László (a függetlenekről csak sejtéseink lehetnek).
„Varju Lacit újra indítjuk”
Gyurcsány Ferenc, amint várható volt, ezt a győzelmet a 2026-os választások tükrében értékelte: Varju Lacit újraindítjuk, és újra győzni fog – lelkesítette híveit. Magyar Péter szerénységre intette a DK-t, különféle elemzők is arra figyelmeztettek, hogy a sajátos körülmények miatt ez az időközi választás legfeljebb a Fidesz és a Mi Hazánk esélyeiről mond valamit, az ellenzéken belüli erőviszonyokról semmit sem tudunk.
Bonyolult a helyzet, de nagyon
Portálunkat megkereste egy IV. kerületi olvasónk, aki elmondása szerint Orbánék elzavarásáért elkötelezett, tudatos válaszutópolgár. Olvasónk magatartása nyilván nem „minta”, de jelezheti hogy milyen bonyolult a helyzet. A nekünk nyilatkozó választó elmondta, hogy a DK és a Tisza sem tekintheti őt saját elkötelezett szavazójának. Március 23-án megjelent a szavazókörben és Varjura szavazott. Örült hogy egyszerű a helyzet, mert ellenzéki számára nem volt más választás. A 2026-os választásokkal kapcsolatban viszont úgy látja, legalábbis a mai helyzet fényében, hogy egyéni képviselőre leadható szavazatát nem Varju fogja kapni, hanem a minden valószínűség szerint esélyesebb tiszás. Orbánnal szemben az egyéni körzetekben tarolni kellene, itt nem lesz helye taktikázásnak. (Nehezebb helyzete lesz a zuglói választópolgárnak, ha ott Hadházy Ákos és egy tiszás elindul a mandátumért, mert Hadházy nyilvánvalóan bizonyította, hogy szükség van rá egy demokratikus képviselőházban) -írta olvasónk.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Na és a listák?
A pártlistás szavazat az, amivel a tudatos ellenzéki szavazók megpróbálhatják életben tartani a parlamentbe jutásra esélyes kis pártokat – egy nem DK-s, nem tiszás szavazó számára a Kétfarkú Kutyapárt, vagy a Momentum adódik.
Nincs már sok idő a dilemma megoldására.
Szerző
Friss
- Gábor György: ‘…vajon Orbánt a katolikus vagy a református pokol fogadja-e majd magába. Nagyon nem mindegy’
- Orbán tényleg senkit nem hagy az út szélén – Az európai elfogatóparancs ellenére ‘zsíros-gyanús’ állást kapott a lengyel közszolga
- Orbán Viktor és kísérete lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál
- 75 éves korában meghalt Galkó Balázs – Legyen könnyű neki a föld!
- Őszintén a hétvége időjárásáról
- A kormány tovább bővítette azok körét akik pályázhatnak a 3 milliós kocsma támogatásra
- Újabb Kövér-sarc: ezúttal 11 milliót húzott be…. kinek is?
- Szijjártó jártában-keltében belebotlott a kis Trumpba
- Kiutunk az Európai Unióból, avagy a magyar balsors
- Nagy bejelentés: májustól nem Csányi Sándor ‘vezérigazgatja’ az OTP-t