Bulvár
Gyulán gyilkolt a láncfűrész
Galuska József, a Gyulai Állatvédő Egyesület elnöke március 19-én tragikus körülmények között elhunyt.
Galuska József, a Gyulai Állatvédő Egyesület elnöke március 19-én tragikus körülmények között elhunyt.

„Munkája, lénye pótolhatatlan. Húsz évig fáradhatatlanul dolgozott az állatokért”
A Tények információi szerint a férfi felmászott egy fára, ahol kikötötte magát és úgy dolgozott, azonban a fűrésze megszorult. Ekkor megpróbálta kirántani a fából a még járó láncfűrészt, ezért nagyobb fokozatra kapcsolta, de a gép megugrott és a nyakán eltalálta a férfit. Sérülése olyan súlyos volt, hogy a helyszínen meghalt.
A férfi holttestét a felesége találta meg.
„Egy nagyon céltudatos embernek ismertem. A közösségért dolgozott. Sajnálattal hallottuk, hogy mi történt vele. Nagy veszteség nekünk. Az összes mentésre szoruló kutyát pártfogolta a családjával”
– mondta egy helyi férfi a menhely vezetőjéről.
Danabol kiszagolta a virágbolti fegyveres rablót
Szerző
Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt