Connect with us

Kerítésen innen

Gyurcsány-csomag! – Mit talált ki az ex miniszterelnök?

gyurcsany
Megosztás

20 pontból álló átfogó gazdasági és szociális javaslatcsomagot jelentett bea DK. „A 3000 milliárdos csomag elég arra, hogy pótolja a kieső fizetéseket, megmentse a kisvállalkozásokat és segítse a nyugdíjasokat. Most többet kell juttatni mindazoknak, akik több terhet vállalnak.”

Nemzetközi tapasztalatok alapján,

tanulmányozva a nemzetközi és hazai szakértők javaslatait, valamint egyes szakszervezetekkel tartott konzultációt követően a Demokratikus Koalíció az alábbi javaslatokat teszi a koronavírus járvány szociális, gazdasági következményeinek kormányzati kezelésére:

  • 1. A legsürgetőbb feladat a munkahelyek megmentése, a kieső bérek, jövedelmek pótlása. Javasoljuk, hogy mindazok számára, akik a veszélyhelyzet kihirdetése óta elveszítették az állásukat, vagy azóta fizetés nélküli szabadságon vannak, a kormány korábbi bérük 80 százalékának megfelelő keresetpótló támogatást fizessen. A támogatás felső határát a nemzetgazdasági átlagkereset másfélszereséhez kell igazítani.
  • 2. A járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt állásidőre az állami és önkormányzati közszolgálatban, intézményekben, valamint a köztulajdonban lévő cégekben dolgozók a teljes alapbérüket megkapják. Ahol a veszélyhelyzet elrendelése miatt a munkavállalók nem tudják felvenni a munkát, ott a kormány foglaljon állást az állásidő alkalmazása mellett. A kormány a bölcsődei, óvodai és iskolai nevelési és oktatási területen dolgozók esetén rendelje el az állásidőt a munkát fel venni nem tudó alkalmazottak számára.
  • 3. Az álláskeresési támogatás folyósítási ideje hat hónapra emelkedik. A már lejárt álláskeresési támogatás folyósítási ideje a veszélyhelyzet végét követő hónap utolsó napjáig automatikusan meghosszabbításra kerül.
  • 4. Mivel a járvány okozta gazdasági nehézségek hosszú időre, a veszélyhelyzet elmúltát követően is hatással lesznek a családok mindennapi megélhetésére, ezért a családi pótlékot a kétszeresére kell emelni.
  • 5. Az egyéni vállalkozók és az öt fő alatti mikrovállalkozások a veszélyhelyzet előtti alapbérek költségének 80%-ának megfelelő közvetlen állami bértámogatást kapnak. A támogatás maximuma foglalkoztatottanként a nemzetgazdasági átlagkereset másfélszerese.
  • 6. Azon vállalatok, melyeknek a 2020. évi várható árbevétele legalább 25 százalékkal csökken és vállalják, hogy tovább foglalkoztatják alkalmazottaikat, az árbevétel csökkenéséhez igazodva a vállalati bértömeg 20-40 százalékát kitevő bérkiegészítő költségvetési támogatást kapnak.
  • 7. Azok az öregségi nyugdíjban, illetve szolgálati járadékban részesülők, akiknek nyugdíja nem haladja meg az átlagnyugdíj másfélszeresét (mintegy 210 ezer forintot), nyugdíjuk mértékétől függően egyszeri 10-50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést kapnak a központi költségvetésből. Az úgynevezett rokkantnyugdíjban és az otthonápolásban részesülők egyszeri 50 ezer forintos támogatást kapnak. Amennyiben a veszélyhelyzet 6 hónapnál tovább tart, a fenti nyugdíj-kiegészítést, illetve támogatást újból folyósítani kell.
  • 8. A kiskorú gyermekeiket a távoktatás ideje alatt felügyelő munkavállalók a járvány ideje alatt bérük 80 százalékával kompenzált fizetett szabadságot vehetnek igénybe. A „vírusszabadság”-kompenzáció felső határa igazodik az átlagkereset másfélszereséhez, a munkaadó ezzel kapcsolatos terheit (bér és bérköltség) az állami költségvetés vállalja.
  • 9. Az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók 100 százalékos béremelést kapnak. Az egészségügyben közreműködő külső szolgáltatóknál dolgozó munkavállalók béremelésének fedezetére a kormány a veszélyhelyzet idejére 50 milliárd forintos alapot hoz létre.
  • 10. A fegyveres szervek és a Magyar Honvédség állományában dolgozók egyszeri 500 ezer forint bérkiegészítést kapnak.
  • 11. A közműtartozások kifizetésére a magánfogyasztók és a KKV-k a veszélyhelyzet fennállását követő hónap végéig halasztást kapnak (“rezsimoratórium”). Ugyaneddig az időpontig közműszolgáltatást felfüggeszteni, megszüntetni a szolgáltató részéről egyoldalúan nem lehet. Az elmaradt befizetések után kamatot felszámítani nem lehet.
  • 12. A KIVA és a KATA fizetési kötelezettséget a veszélyhelyzet időszaka alatt befizetés nélkül jóváírják.
  • 13. A 2019-es gazdasági év után fizetendő társasági adóból valamennyi kis- és középvállalkozás a befizetendő adójából egységesen 50 millió forint adókedvezményt kap.
  • 14. A növekvő fizetési nehézségek miatt a gazdasági társaságok a 2019. évi árbevételük 10 százalékának megfelelő kamatmentes forgóeszköz-hitelre annak 80 százalékáig állami garanciát kapnak.
  • 15. Az üzleti céllal kis- és középvállalkozások által bérbe vett, de a járvány miatt önként bezárt üzletek bérlete a veszélyhelyzet ideje alatt a bérbeadó által nem mondható fel. Ez idő alatt a bérbevevő a bérleti díj 40%-áig bérlettámogatást kap az állami költségvetésből. A bérleti szerződések alapján kifizetett kauciót a központi költségvetés átvállalja.
  • 16. Azoknak a vállalatoknak, amelyek vállalják, hogy megtartják foglalkoztatottaikat, ingyenes, normatív hitelgarancia-program indul, amelyben a felvett hitel felső határa a 2019. évi anyagmentes árbevétel 25, az állami garancia mértéke pedig a hitelösszeg 80 százaléka.
  • 17. A veszélyhelyzet időtartama alatt az állami és önkormányzati közszolgálatban, valamint a köztulajdonban lévő cégeknél, intézményeknél a munkaadó a munkaszerződést nem szüntetheti meg.
  • 18. A járvány miatt gazdasági nehézségekkel küzdő állami-, önkormányzati vállalatok pénzügyi megerősítésére, a járvány által különösen sújtott szektorok megmentésére, megerősítésére a kormány 400 milliárd forintos programot indít.
  • 19. Az önkormányzatok megnövekedett szociális feladatainak kezelésére a kormány 500 milliárd forintos rendkívüli szociális alapot hoz létre. A kormány közvetlenül intézkedik a leghátrányosabb helyzetű településeken élő emberek mindennapi életfeltételeinek (étkezés, fűtés, stb.) biztonságos megszervezéséről.
  • 20. Az Európai Unió által válságkezelésre biztosított szabad források, illetve az EU által szabadon átcsoportosíthatóvá tett források (összesen mintegy 2000 milliárd forint), kizárólag egészségügyi eszközbeszerzésre, munkahelyek védelmére és különösen a kieső bérek kompenzációjára, illetve a kis-és középvállalkozások megsegítésére használhatóak fel.

figyu

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kiss Lajos

    2020.04.04 15:49 at 15:49

    Okos eszem, mikor tojsz meg! Igen! Költekezzünk ész nélkül, mint Medgyessy tette, s szaladjunk az „ŐK” IMF barátaihoz hitelért, hogy újra függőségben legyünk, s a népet lehessen -megint- megszorításokkal megalázni! Gratulálok az Orpington tyúk eszéhez! Tapasztaltuk élességét már! Elég volt belőle!

  2. Csusza

    2020.04.05 16:11 at 16:11

    Édes faszom..ki szavaz erre a baromra meg.Ez a tökéletlen azt magyarázza hogy basszuk a pénzt észnèlkül.Mint annó ő Meggyesi meg a nagy kókler Bajnai.Utánna jött egy IMF megszoritással.Ember..ezeknek egy bicajt nem adnék kezükbe kormányozni nem hogy országot.Egy nagy taps azért a szavazótáboruknak akik ezekre szavaztak.Bravooooooo

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük