Budapesti hétköznapok
Ha nem a Magyar-Hollandra megy, ma még a környékét is kerülje a Puskás-Arénának
A Puskás Arénában pénteken 20.45-től rendezendő a Magyar-Holland meccset. A Nemzetek Ligája válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt a stadion környékén már 18 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Megközelítés
A közlemény szerint a stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni, a helyszín nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési eszközökkel, elsősorban a 2-es és a 4-es metróval, valamint az 1-es villamossal közelítsék meg az arénát.
Lezárás
A tájékoztatás szerint pénteken, várhatóan 18 óra és 23.30 között lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között; a Verseny utcát és az Istvánmezei utat. Továbbá 18.30 és 23.30 között lezárják a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között; az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.
Közösségiközlekedés a Magyar-Holland kapcsán
Közölték azt is, hogy a lezárások miatt a 30-as autóbusz mindkét irányba a Thököly út-Dózsa György út útvonalon közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót; a 75-ös és a 75A trolibusz a Puskás Ferenc Stadion és Kőbánya alsó vasútállomás helyett a 79-es vonalán a Keleti pályaudvar végállomásig közlekedik, az Ötvenhatosok tere és Kőbánya alsó vasútállomás közötti megállókat nem érinti; a 77-es trolibusz módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár, a Puskás Ferenc Stadionnál a Hungária körúton, a Kerepesi út előtt a 75A trolibusz végállomásán vagy a 901-es busz Óbuda irányú megállóhelyén lehet felszállni; a 95-ös, a 130-as és a 195-ös autóbuszok a Puskás Ferenc Stadionnál a Kerepesi út-Ifjúság útja csomópontjában lévő végállomási megállójukat nem érintik.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….