Connect with us

Kerítésen túl

Ha vétóztok, kevesebb pénzt kaptok! – üzeni az Európai Unió Budapestnek és Varsónak

európai unió
Megosztás

Megjött az első „eredménye” Orbán Viktor és lengyel barátai izmozásának amivel igyekeztek megzsarolni az Európai Uniót. A többi ország megkerüli a két renitens kormányt, ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozva nemcsak őket, de  országaik polgárait is. 

Az Európai Bizottság kész megkerülni a magyar-lengyel vétót

Brüsszel készen áll arra, hogy elvágja Magyarországot és Lengyelországot a koronavírus-válság okozta gazdasági károk enyhítését célzó, 750 milliárd eurós helyreállítási alaptól az uniós költségvetési csomag megvétózása miatt, azaz nélkülük állítsa fel azt, figyelmeztette a két ország kormányát Johannes Hahn az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa.

Johannes Hahn a Financial Timesnak adott interjúban megerősítette: a testület jogászai azonosították azokat a lehetőségeket, amelyekkel meg lehet kerülni a vétót. Szerinte a két ország nem lesz képes blokkolni a helyreállítási alapot. Hozzátette:

„ha mégsem vonják vissza vétójukat, azzal saját polgáraiknak ártanak, hiszen jelentősen csökkenni fog a hozzájuk érkező uniós pénzek mennyisége.”

Az Európai Központi Bank számításai szerint a két ország GDP-je három százalékának megfelelő összeget kaphatna a helyreállítási alapból. Ha fenntartják a vétót, elesnek ettől, ráadásul nem kapnának kohéziós pénzeket az új projektekre (mint ahogy a többi tagállam sem) az uniós vészköltségvetés életbe lépése miatt.

A bizottság becslései szerint az egyezség elmaradása esetén összesen 20-30 milliárd euróval csökkennek majd az uniós kifizetések a jövő évben, ami különösen rosszul érintené a kohéziós pénzek legnagyobb haszonélvezőit. Budapestnek és Varsónak saját polgárai érdekeit kellene előtérbe állítania, különben mindenki veszíteni fog, mondta Hahn.

<<FRISS HÍREINK!>>

Nem kevés forog kockán

A helyreállítási alap a 2021-2027 közötti uniós költségvetéssel együtt része annak a jogalkotási csomagnak, amit Magyarország és Lengyelország november közepén megvétózott a szintén a csomag részét képező jogállamisági mechanizmus (az uniós pénzek kifizetésének jogállami feltételekhez kötése) miatt.

A mechanizmusról a júliusi EU-csúcson előzetes megállapodás született, azt azonban ősszel a német uniós elnökség – főleg az Európai Parlament nyomására – szigorította.

(Olvassa el a teljes cikket a privatbankar.hu oldalon!)

európai unió

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2020.12.04 17:26 at 17:26

    Rohadtul elege van már mindenkinek orbánból itthon, és Európában is. Nem is értem, hogy ez az ember mit képzel magáról. Azt hiszi, hogy ő találta fel a langyosvizet?Mindennek és mindenkinek ellentmond, iszonyat-ostobaságokat hord össze, persze ez az ő birkáinak szól, mert gondolkodó ember nem hiszi pl, hogy (legújabb agymenés) 34 millió migránst telepítene Európába Soros György. Aki tájékozódik, az tudja, hogy ma már az EU is másképp viszonyul a bevándorláshoz,tehát ez nettó hazugság. Miről akarja elterelni a figyelmet? A buzulmán vallású fideszesekről, akik között kaletán kívül is van pedofil? Úgy tűnik, a fidesz megbukott. Ez már a végjáték. Pánik, és zűrzavar jellemzi a kormányt, azaz orbánt, mert lássuk be, ő maga a kormány. A körülötte lévő bólogatójancsik csak a biodíszlet. Ha most lemondanának, már az is késő lenne

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük