Kerítésen innen
Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
A pénteki napra rendelt „vérlázítás” arról szól, hogy miként fizettetett a regnáló sokszoros árat az Unió „kisembereivel” azért, mert támogatták a magyar informatikusképzést. Csak azt tudnám, hogy miért pikkel ránk ez a tömörülés, aminek tagjaként átverte kormányunk őket?!
„Nyomják Krahács-Orbániát”, mi?
„Újabb, általam bemutatott mocskos és szemtelen lopásról állapította meg az OLAF vizsgálata, hogy igazam volt.
Most az informatikus képzések ürügyén ellopott milliárdokat kell visszafizetnie Magyarországnak…”
-kezdte Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejegyzését.”Ezt jelenti ugyanis, amikor az Európai Csalás Elleni Hivatal
„ajánlást tesz az Európai Bizottságnak, hogy tegyenek intézkedéseket a szabálytalanul kifizetett (értsd: ellopott) összegek finanszírozásból kizárása érdekében”.
Hogy pontosan mennyit kell visszafizetnünk, az nem derül ki a levélből, de az általam jelentett projekt két forrásból összesen 7 milliárdot kapott, ebből négymilliárdot érint a most lezárult vizsgálat.”
Kifejtős rész…
„A buli több szempontból volt vérlázító. A lényege az volt, hogy informatikusok oktatásával foglalkozó cégeknek milliárdokat fizettek ki a már meglévő tananyagok „kifejlesztésére”, majd négyszer annyiért oktattak az EU-s pénzből fizetett gyorstalpaló informatikus képzésen, mint az ugyanolyan, de korábban is létező, a diákok által fizetett tanfolyamon.
Nem nehéz belátni, ha kevesebbet loptak volna el ebből (is), akkor annyival több alapszintű informatikusa lenne az országnak.”
Kiegészítés
„Ugyanaz a gyorstalpaló informatikus tanfolyam, “kis” különbséggel.
Ha a nincs rajta EU-s támogatás, 700 ezer forint, ha van, 2.5 millió…
Ezért kell most az OLAF vizsgálata után milliárdokat visszafizetnie az országnak.
És az ilyen mocsokságok miatt nem jön az EU-s támogatás.
Nem csodálkozom, hogy a lezárult OLAF vizsgálat híre nem ütötte át a független sajtó ingerküszöbét sem – hiszen elismerem, unalmas már sok századik ellopott projekt. Amin meg pláne nem csodálkozom, hogy a propaganda sajtóban sem volt erről egy szó sem. Nem csodálkozom rajta, de belenyugodni nem tudok, hiszen
mindaddig, amíg ez így van, Orbánék röhögnek az egészen. Tudják, hogy Polt és a már kiszemelt utódja megvédi őket a börtöntől, a propaganda pedig milliók haragjától.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’