Bulvár
„Halálos Iramban” – Illegális gyorsulási versenyek
Magyarországon egyre divatosabb őrület az illegális gyorsulási verseny. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya és a kerületi rendőrök, a Budapesten előforduló illegális gyorsulási versenyek megakadályozására 2019. augusztus 16-án a XIII. kerületben tartottak komplex ellenőrzést.
Éjszakai akció
Az akció során az egyenruhások 125 embert igazoltattak és velük szemben alkoholszondát is alkalmaztak, amely során két járművezetőt ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt, egyet pedig azért állítottak, elő mert nem akarta igazolni magát. Egy férfit is előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra, mert eltiltás ideje alatt vezetett, ugyanis korábban bevonták a jogosítványát.
Az éjszakai ellenőrzésben résztvevő rendőrök hat forgalmi engedélyt a helyszínen elvettek, mert az autókat szabálytalanul átalakították. Három sofőrt azért jelentettek fel a rendőrök, mert nem volt náluk a jogosítvány. A közlekedési járőrök két esetben azért szabtak ki közigazgatási bírságot, mert egyik sofőr sem használata a biztonsági övét. Több autóst azért bűntettek meg, mert átlépték a záróvonalat, lejárt a műszaki engedélyük, megszegték az elsőbbségi és a sávváltási szabályokat.
Az ellenőrzést a rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival együtt közösen végezték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy korábbi terv alapján hajtotta végre a péntek esti akciót, amit továbbra is folytatni fog az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében.
Inkább játsszon!
Halálos Iramban-játékot fejleszt a Slightly Mad Studios, legalább 10 órás kaland lesz a BioMutant, adta hírül a Techradar
Friss
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
- YouTube-on csap össze Magyar Péter és Orbán Viktor, mindketten bemutatnak egy-egy Covid-filmet – Mi meg átéltük….
- Export-cucc lett a ‘Békemenet’? – Bencsik András szerint eljött az ideje az első pozsonyinak