Kerítésen innen
Hallott már ilyet? Novák Előd magzatvédő dalpályázatot hirdetett, aminek már győztese is van
Dalpályázatot hirdetett a magzati életekért A gyermek áldás címmel, egymillió forintos díjazással az egy évi képviselői jövedelme felajánlásából Novák Előd, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi – adott hírt a Mi Hazánk képviselője közösségi oldalán kezdeményezéséről.
Egy évig ingyen „dolgozik érte”
„Dalpályázatot hirdettem a magzati életekért A gyermek áldás címmel, egymillió forintos díjazással az egy évi képviselői jövedelmem felajánlásából, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi.
40 pályamű érkezett, a zsűri nagyon nehéz helyzetben volt a szoros verseny miatt, alább az összesített eredmény, a zsűri kéri e YouTube-videók közösségi oldalakon való megosztását is, hogy a társadalmi hatásuk érvényesülhessen, magyar életeket mentve:
1. helyezett: PannonVox: Áldás vagyok
2. helyezett: Hungarica és Varga Miklós/Kalapács József/Kalapács-Ódor Cintia/Egedy Piroska: Adjunk esélyt!
3. helyezett: Hetero Sapiens – Daczi Barnabás: Első szívdobbanás
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Az első helyezett 500, a második 300, a harmadik 200 ezer forint pénzdíjazásban részesül. Mesterséges intelligencia által alkotott dalokat nem díjazott a zsűri.
A zsűri tagjai a Magyar Életért díj kitüntetettjei
- a Fölszállott a páva 2015-ös gyerekkiadásának győztesei, a Haraszti ikrek tízgyerekes szülei, Haraszti Gáborné és férje,
- dr. Téglásy Imre abortusztúlélő, hétgyermekes életvédő, az Anya-Ország Alapítvány alapítója és felesége,
- a hazát a déli határon az ásotthalmi mezőőrség tagjaként fáradhatatlanul védő, nyolcgyermekes Nagy Sándor és felesége,
- az ötgyermekes dr. Csókay András nemzetközi elismertségű idegsebész és felesége.
Csak úgy….
A szélsőjobbos párt az utóbbi években több darabbal örvendeztette meg a nemzeti jobboldalt. A mi hazánkos hangzásvilágért általában Vári-Kovács Péter színész a felelős, aki gyakran énekel olyan feldolgozásokat, mint a Kárpátia-féle Rongyos Gárda-dal. De Vári-Kovács írta a Mi Hazánk Ifjai lendületes indulóját, valamint a Mi Hazánk idei majálisán először, a párt gyermekmozgalmának tagjai által bemutatott Pajtárs-indulót is. (forrás)
Szerző
Friss
- Nyugdíjas, tudod ki vagy a kormány szemében? ‘Dinamikusan fejlődő kiaknázatlan csoport a munkaerőpiacon’
- Orbán ‘mert megtehetem’ aljassága: vigyorogva alázta -a megvett, behülyített?- Gáspár Győző ‘zebraügyi főtanácsadót”
- Interjú: Füredi Krisztián szexuálpszichológus
- Robbanás Moszkvában: ég Vlagyimir Putyin limuzinja
- Szanyi Tibor: a világ vége
- Propagandalevelet kap mindenki a kormánytól Orbán szavaztatási ötlete mellé – Aki kinyomtatta, már jól járt…
- Szülők kérték, Rétvári államtitkár teljesíti
- Tarjányi Péter: egy átlagos szombat….
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét