Sport
Hamilton három ezredmásodperccel lopta el a pole pozíciót Verstappentől
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
A Magyar Nagydíjon tesztelték először az időmérőkre tervezett új – sok versenyző által kritizált – gumiszabályt
Eddig a versenyzők maguk dönthettek arról, mikor milyen abroncsot tesznek fel az autókra, ezúttal azonban az első szakaszt kötelezően kemény, a másodikat közepes, a harmadikat pedig lágy gumikon kellett teljesíteni. A rendszerrel Monzában is kísérleteznek, mert a fenntarthatóság jegyében az F1 vezetősége szeretné, ha az eddigi 13 szett abroncsnál kevesebbet, maximum 11-et használnának a pilóták egy versenyhétvégén.
Részben ennek is volt köszönhető, hogy az első, 18 perces periódusban a megszokottnál több gyors kört tettek meg a versenyzők, sőt, az utolsó percre kisebb tömegjelenetek is kialakultak a célegyenes előtt. A legkellemetlenebb meglepetést a tavaly pole pozíciós brit George Russell (Mercedes) szolgáltatta, aki már itt búcsúzott és csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap.
A második, 15 perces szakaszban is nagy volt a forgalom a mogyoródi aszfaltcsíkon, ennek végén pedig leginkább Carlos Sainz (Ferrari) bosszankodhatott, aki mindössze két ezredmásodperccel maradt le a 10. helyezett, ezzel a harmadik szakaszba jutó Fernando Alonsótól (Aston Martin).
A záró 12 perc első fele után a várakozásoknak megfelelően Verstappen vezetett, a holland azonban második gyors körével nem tudott javítani, ezt pedig Hamilton kihasználta, és „ellopta” red bullos riválisa elől a pole pozíciót.
A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett mindössze három ezredmásodperces lemaradással, míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit Lando Norris érte el.
Mellőle a csapattárs Oscar Piastri indulhat majd, míg az ötödik rajtkockát meglepetésre az Alfa Romeóval versenyző kínai Csou Kuan-jü szerezte meg.
A rajtsorrendről döntő edzés ideális körülmények – napsütés, minimális légmozgás, 26 Celsius fokos levegő-, 45 fokos aszfalthőmérséklet – között, és gyakorlatilag teljes telt ház előtt kezdődött.
A holland szurkolók hozták a tavalyi formájukat, ugyanis ezúttal is hatalmas üdvrivalgással fogadták a körözés kezdete előtt a pályán végighaladó, az ő öltözékükhöz hasonlóan narancssárga takarítóautót.
A Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen
A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
3. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
4. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
7. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
George Russell (brit, Mercedes)
10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Logan Sargeant (kanadai, Williams)
(MTI)
Pérez két perc alatt összetörte a Red Bullt
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat