Connect with us

Sport

Szabó Szebasztián nagyon elégedett lenne egy országos csúccsal

Megosztás

Alapvetően nem gondolkozik helyezésekben, egy országos csúccsal viszont nagyon elégedett lenne Szabó Szebasztián 50 méteres gyorsúszásban a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon.

Megosztás

Alapvetően nem gondolkozik helyezésekben, egy országos csúccsal viszont nagyon elégedett lenne Szabó Szebasztián 50 méteres gyorsúszásban a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint Szabó Szebasztián 50 méter gyorson és 50 méter pillangón odaérhet a dobogóra

„Kicsit nehezen ment az átállás, de szerencsére már nincs probléma. Nagyon várom a versenyt, mert jó lenne már mást is csinálni az edzéseken kívül” – nyilatkozta az MTI-nek a győriek 27 éves versenyzője, akinek 50 méter gyorson már megvan az olimpiai indulást érő ideje, így erre nem kell figyelnie a vb-n.

„Szerencsére jó eredményeim voltak tavaly és már idén is, ebben az évben az olimpiára fókuszálva már maximálisan az ötven gyorsra fektettük a hangsúlyt, persze ettől még fontos lesz a váltó és az ötven pillangó is. Viszont azt eldöntöttem, hogy nem fogok helyezésre, vagy az éremre koncentrálni, nagyon szeretném megjavítani az egyéni csúcsomat, jövőre pedig Párizsban tovább faragni az időből”

– mondta a magyar versenyző, aki tavaly a Duna Arénában 21.60 másodperces egyéni legjobbjával negyedik lett a legnépesebb számban, mindössze három századdal maradt el a bronzéremtől.

Szabó Szabasztián hozzátette, úgy érzi, benne lehet akár Takács Krisztián 2009-es országos csúcsának (21.42) a megdöntése, amivel akár a dobogóra is fel lehet férni – tavaly Magyarországon a brit Benjamin Proud 21.32-vel nyert, míg az amerikai Michael Andrew 21.41-gyel lett második, a harmadik francia Maxime Grousset pedig 21.57-et úszott.

„Nagyon-nagyon elégedett lennék egy országos csúccsal” – jelentette ki Szabó, akinek fő számában, 50 méter gyorson jövő pénteken rendezik az előfutamokat és az elődöntőket, míg a fináléra egy nappal később, szombaton, magyar idő szerint 13.09 órakor kerül sor.

Sós Csaba: most kapaszkodnunk kell

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint a magyar úszóknak néhány számban ugyan vannak éremesélyei a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, de összességében „most kapaszkodnunk kell”.

A szakember az MTI-nek elmondta, az 1976-os montreali olimpiára „eltalált” utazási szokásoktól ezúttal sem tértek el, így az átállással sem volt gond.

Milák Kristóf hiányában – az olimpiai, világ- és Európa-bajnok nem sokkal a vb előtt mondta le a szereplést – „garantált” érmektől estek el az úszók, a szövetségi kapitány ennek ellenére bízik abban, hogy lesznek magyarok a dobogón.

„Mindig számítanak az érmek, ne mondjuk, hogy nem. Más kérdés, hogy az úszás, mint alapsportág, csak az atlétikával, és maximum a tornával összehasonlítható, egyszerűen brutális a konkurencia, most kapaszkodnunk kell” – nyilatkozott Sós Csaba.

Ugyanakkor kijelentette, hogy azért egy fiatal úszó karrierjén nagyot lökhet adott esetben egy egyéni csúcs vagy egy világbajnoki döntőbe kerülés.

Sós Csaba szerint a legjobb esélyek 200 méter háton mutatkoznak az éremszerzésre, itt két, már olimpiai szinttel rendelkező úszó, a római Európa-bajnokságon ezüstérmes Kovács Benedek és az Egyesült Államokban készülő Kós Hubert lesz érdekelt. Ebben a számban ráadásul az időeredmények alapján rendkívül sűrű az élmezőny.

„Kertelés nélkül, szerintem itt van a legnagyobb sansz az éremre. Kós Hubert sokáig vezette a világranglistát, Kovács Benedek pedig a tavalyi világbajnokságon berobbant, nagyszerűen versenyezett és azóta is kiegyensúlyozott, ráadásul ebben a számban komoly hazai konkurenciájuk volt, elég csak arra gondolni, hogy az olimpiai ötödik Telegdy Ádámot megelőzték”

– hangsúlyozta Sós Csaba, aki szerint még Szabó Szebasztián 50 méter gyorson és 50 méter pillangón odaérhet a dobogóra, a sprintszámokban azonban nüanszok döntenek.

A medencés úszóversenyek előfutamait minden napon magyar idő szerint 3.30-tól, míg a döntőket 13.00-tól rendezik

A 200 vegyes előfutamában Sebestyén Dalma ugrik először medencébe, őt követi a nyíltvízi úszásban két ezüstérmet szerző Rasovszky Kristóf 400 gyorson.

Jakabos Zsuzsanna 100 pillangón a negyedik előfutamban lesz érdekelt. A Győri Úszó SE kilencedik világbajnokságán szerepel

Jakabos és Sebestyén
Jakabos Zsuzsanna és Sebestyén Dalma. Fotó: UNI-Győri Úszó SE

Jakabos 2005-ben debütált Montrealban, aztán 2007-ben nem szerepelt, azóta viszont minden alkalommal (2009, 2011, 2013, 2015, 2017, 2019, 2022), így a 2023-as lesz a kilencedik alkalom. Cseh László és Hosszú Katinka 8-8 alkalommal szerepelt világbajnokságon.

Ez akár lehetne már a tizedik vb-je is, ahogy Zsu mondja: 

„2007-ben is megvolt a szintem, de akkor volt egy közös edzőtábor, meg egy szintfelmérő, amin nem úsztam jól, legalábbis ezt mondták, holott csak azt csináltam addig is, amit előírtak. Nem vittek ki, én meg a vb alatt a Komjádiban egy versenyen annyit úsztam négyvegyesen, mint Katka kint… Szóval akár lehetne tíz is. Amúgy abból látszik, mennyire régen csinálom, hogy a külföldieknél már az edzőkkel beszélgetek, mert ők állandóak, míg a versenyzők azóta már többször cserélődtek, és nem maradt olyan, akivel együtt kezdtem.”

Az Európa-bajnok kiválóság kicsit bizonytalan, mire lehet képes Fukuokában, mert akadtak jó és kevésbé jó periódusai is a felkészülésének, “ráadásul többször betegeskedtem is, ami korábban nem volt jellemző, azaz magam is kíváncsian várom, mire leszek képes.”

Az 50 pillangón szereplő Szabó Szebasztián után 400 gyorson Fábián Bettina és Késely Ajna egyaránt az 5. előfutamba kapott besorolást.

Négyszáz vegyesen Telegdy Ádám és Holló Balázs következik, a délelőtti programot a 4X100-as gyorsváltók előfutamai zárják.

Forrás: MÚSZ / MTI

Magyar ezüstérem a nyíltvízi úszók csapatversenyében

Friss híreink

Szerző